Az SZDSZ-es Bauer azért nem szavaz az ellenzékre, mert az nemzeti és elutasítja a bevándorlást

Az SZDSZ-es Bauer azért nem szavaz az ellenzékre, mert az nemzeti és elutasítja a bevándorlást

A teljes Kárpát-medencei és Nyugat-Európába emigrált magyarság képviselete, valamint Brüsszel bevnádorláspárti álláspontjának elutasítása jellemzi a hazai ellenzéket Bauer Tamás volt SZDSZ-es politikus szerint, ezért – mint a Facebookon írja – „az én szavazatomra nem számíthat”. A korábbi országgyűlési képviselő az ellenzék keddi sajtótájékoztatójára reagálva közölte ezt.

Új alkotmány, Európai Ügyészség és a rabszolgatörvény eltörlése - így robbantott az ellenzék 2021-re

Úgy tűnik, az ellenzéki pártoknak sikerült kimászniuk a koronavírus-járvány okozta depresszióból, és 2021 első napjaira egy egészen jelentős, konkrétumokat is felvonultató jövőképet sikerült felvázolniuk a választópolgárok elé. Megnéztük, hogy nagyjából másfél évvel a '22-es országgyűlési választások - és a közeledő előválasztások - előtt hogy néz ki az ellenzéki alternatíva.

Egyébként Bauer sokkal szofisztikáltabb hangon fogalmazott. A – többek közt társadalmi igény hiánya miatt – több mint hat éve feloszlott SZDSZ volt parlamenti képviselője kritikájának első alanya Jakab Péter, a Jobbik elnöke volt, aki az ellenzék hétfő közös sajtótájékoztatóján kerek perec kijelentette,

a jelenlegi ellenzék által alkotott új kabinet „15 millió magyar kormánya kíván lenni”.

A szélsőségesen liberális Bauer emlékeztetett, ez az Antall-kormány programjában szerepelt, amit ő már akkor sem fogadott el. Felveti, az RMDSZ, az VMSZ és a felvidéki (az ő szóhasználatában: szlovákiai) magyar pártok is voltak már kormánykoalícióban saját országukban, így – mint írja –

nekik biztosan nem az elképzelt új budapesti kormány lesz a kormányuk.

A másik kritika Schmuck Erzsébet LMP-s társelnöknek szólt, aki a keddi sajtótájékoztatón leszögezte,

a felálló új kormány fellép az illegális migráció, az embercsempészet és az emberkereskedelem minden formája ellen.

A szélsőbaloldali Bauer itt azt vélelmezi, hogy az ellenzéki politikus asszony „menedékkérőkről nem tud”. (Hogy ezt honnan veszi, azt nem tudni, a Schmuck-féle alapvetés (premissza) és a Bauer-féle következtetés (konklúzió) között nincs ok-okozati összefüggés, ahogy az ismert Hofi-viccben az akvárium birtoklása és a „homoszexuális beállítottság” között sem. Ráadásul a menedékkérőkre – mivel evidens, hogy léteznek – nemzetközi jogi szabályozások is vonatkoznak – a szerk.) Bauer ezért azt állítja, az ellenzék által alkotandó kormány

ugyanúgy idegenellenes kormány lesz, ugyanúgy szemben áll majd a „brüsszeli bürokraták” humanizmusával, mint az Orbán-kormány.

Bauer felvetése azért érdekes, mert pontosan szemben áll azzal, amit a feudális, hűbéri viszonyok visszaállításán dolgozó, Orbán „uraság” által vezetett Fidesz-kormány szajkóz. Utóbbiak szerint ugyanis azért nem szabad az ellenzékre szavazni, mert az nemzetellenes és támogatja a bevándorlást.