Szarháziakról írt a bizottsági elnök, az egyik fideszes szenátor Lenint emlegette, a másik lemondott

Szarháziakról írt a bizottsági elnök, az egyik fideszes szenátor Lenint emlegette, a másik lemondott

Az Orbán-kormány a budapesti SZFE bekebelezése után a vidéki egyetemeket is célba vette; a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pénteken vált állami fenntartásúról alapítványi fenntartásúvá. 

De persze az intézmények által önként kért, valójában rájuk erőszakolt modellváltás miatt az egyetemi polgárság, a hallgatók és az oktatók többsége is tiltakozott. Hiába. 

A PTE pénteki szenátusi ülésén például Kőhalmi László egyetemi tanár, szenátor, korábbi fideszes önkormányzati képviselő is hosszan érvelt a modellváltás ellen. Felhozta, a közalkalmazotti státusz elvesztésével sokkal kedvezőtlenebb munkajogi helyzetbe kerülhetnek az egyetem dolgozói. 

Beszélt arról is, hogy előfordulhat, a kritikai véleménynyilvánításra nem, vagy korlátozottan lesz lehetőség, hiszen egy magánintézmény definiálhatja magát világnézetileg elkötelezettnek.

"Volt itt már egyszer egy olyan korszak, amikor Marx, Engels és Lenin nélkül nem lehetett mondatot kezdeni, nem lenne jó, ha ez visszatérne"

– idézi a jogászt a pecsma.hu. Az egyik legfontosabb felvetése az volt, hogy ha ez az egész folyamat "őszinte" lenne, akkor akár a PTE szenátusa is delegálhatná a kuratóriumi tagokat. Biztos van hét olyan ember, aki alkalmas lenne erre a feladatra – mondta.

Horváth Tamás pécsi önkormányzati képviselő (Mindenki Pécsért–Öt Torony–Párbeszéd-frakció), a város kulturális bizottságának elnöke pedig mindössze ennyivel értékelte az egész helyzetet:

"Szarháziak! (PTE, 2021. január 29.)"

Egyébként Szegeden is lemondott a fideszes professzor a modellváltásról döntő szenátusi ülés után. 

Pál József, a posztjáról lemondó szenátor egyébként jelenleg is a Fidesz szegedi szervezetének alelnöke, az első Orbán kormányban állami posztot is betöltött, elköteleződését nem is rejtette véka alá soha. Így valóban nehéz helyzetbe kerülhetett, amikor annak a Doktori Tanácsnak, amelynek ő az elnökeként a szenátusba került, az alapítványi átalakulással szemben foglalt állást - írta a hvg.hu.