Operatív törzs - Közigazgatási eljárást indítottak a Hősök terén tiltakozók ellen

Operatív törzs - Közigazgatási eljárást indítottak a Hősök terén tiltakozók ellen

Megtartotta szokásos hétköznapi tájékoztatóját az operatív törzs, ahol Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy mintegy 72 gondozottat és dolgozót oltottak be az elmúlt napokban. 

Müller hozzátette, hogy azok az idősotthonok, ahol még most is sok fertőzött van, egyelőre kimaradtak az oltásból. Az országos tisztifőorvos ismertetése szerint eddig már 62 ezren kapták meg a második oltásukat is.

A héten összesen 85 410 Pfizet-vakcinát vár Magyarország, a Moderna-vakcinák száma bizonytalan, ugyanis vasárnap 7 ezer darabbal kevesebbet kaptak, mint arra számítottak.

A napi adatokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy 1124 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Úgy vélte. az adatok csökkenő tendenciát mutatnak, ugyanis az aktív fertőzöttek száma is most már tendenciózusan csökken.

Kiss Róbert rendőr alezredes tájékoztatása szerint az elmúlt három napban maszkviselési kötelezettség megszegése miatt mintegy 607 személy ellen intézkedtek  A kijárási tilalom megszegése miatt pedig a hétvégén 1532 személy ellen intézkedtek.

A vasárnapi hősök terei tiltakozás is szóba került, ahol a bezárás miatt tiltakozó vendéglátósok tiltakoztak. Megjegyezték, hogy a tüntetés résztvevői és felszólalót megszegték a jelenlegi jogszabályokat, ezért közigazgatási eljárást indítottak ellenük.