"A rendőrség akkor járt volna el helyesen, ha nem lehetetleníti el a gyűlés megtartását, hanem segít a biztonságos lebonyolításában"

"A rendőrség akkor járt volna el helyesen, ha nem lehetetleníti el a gyűlés megtartását, hanem segít a biztonságos lebonyolításában"

A Le az Adók 75%-ával Párt által szervezett vasárnapi, illetve hétfői újranyitós tüntetéseken részt vevők bírságolása rámutatott arra, hogy már az állampolgárok egyik alapvető jogát, a véleménynyilvánítás lehetőségét is korlátozzák a járványkezelésre hivatkozva. Megkerestük a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő civil szervezetet, hogy megtudjuk, pontosan milyen plusz jogosítványokat ad a kormánynak a különleges jogrend, miért tartják indokolatlannak az általános gyülekezési jog tilalmát, hányan fordultak hozzájuk a demonstrációk után jogsegélyért, illetve szerintük milyen eljárás lett volna arányos a rendőrség részéről. Interjú.

 

Mint ismert, a jelenlegi veszélyhelyzetben a kormány a november 10-i rendeletével megtiltotta mind a tüntetés szervezését, mind a gyűlés helyén való tartózkodást. Ez tulajdonképpen általános gyülekezési tilalmat jelent, ami alapján még egy spontán tüntetés sem tartható. Álláspontjuk szerint azonban az általános gyülekezési tilalom indokolatlan volt tavasszal is, és most is az. Miért gondolják így?

A járványhelyzet kezelése nem ír felül minden alapvető jogot: csak olyan mértékben szabad az állampolgárok jogait korlátozni, amennyire a veszély elhárításához feltétlenül szükséges. Felelős polgárok képesek a járványügyi intézkedések betartásával, egészségügyi kockázatok nélkül is gyülekezni, ezt láttuk tavaly a Clark Ádám téri autós tiltakozások idején is, ahol nyilvánvalóan nem állt fenn annak veszélye, hogy a zárt autóikban ülő demonstrálók közt terjedjen a fertőzés.

A rendőrségnek a veszélyhelyzet előtt is megvoltak a törvényes eszközei arra, hogy előírja és kikényszerítse a gyűlések járványhelyzetben is biztonságos megtartásának feltételeit anélkül, hogy ellehetetlenítené a gyűlés megtartását.

A gyűlés bejelentése nyomán a rendőrség egyeztetést tarthat a szervezővel, megkeresheti azokat a járványügyi, egészségügyi szerveket, amelyek szakvéleménye releváns lehet a tervezett gyűlés lebonyolításával kapcsolatban, és mindezek alapján határozatban előírhatja a közegészségügyi érdekből szükséges biztonsági feltételeket, rendelkezhet a maszkviselésről, a távolságtartásról, az egészségügyi biztosítás megszervezéséről, a szükségesnek ítélt rendezők számáról. Legvégső esetben akár meg is tilthatja a gyűlés megtartását.

Az általános, jogszabályi tilalom szükségtelenségét igazolja, hogy a tavaszi veszélyhelyzet megszűnését követően kihirdetett egészségügyi válsághelyzetben több tüntetést is tartottak, járványügyi szempontból hasonló körülmények között.

A tudomásul vett tüntetések között volt kifejezetten olyan is, amely a koronavírus-járvány kockázatait relativizálta és ennek megfelelően figyelmen kívül hagyták a járvánnyal kapcsolatos, a gyűlés időpontjában irányadó biztonsági intézkedéseket, így a maszkviselést és a távolságtartás.

A bevezetett generális tilalom tehát semmilyen észszerű mérlegelésre nem adott lehetőséget a rendőrség számára és még a járványveszély szempontjából biztonságos gyűléseken való részvételt is tiltja.

„Mélységesen felháborít, hogy most megint a Mészáros szállodái kaptak százmilliókat! Mi itt a megélhetésünk, a puszta létünk miatt tüntetünk!"

Arra számítok, hogy a kormány meghallja az itt megfogalmazott követeléseket. Diszkriminatívnak tartjuk, hogy a kormány nem képes megoldást találni a vendéglátásban érintettek érdekében, miközben bírságol és fenyegetőzik - mondta az Alfahírnek a Hősök terén tartott újabb demonstráción a két szervező testvérpár Ecsenyi Áron és Ecsenyi Szilárd, akik egyben a Facebookon szerveződött "Levesbe az adók 75%-ával nevű mikropárt" tagjai.

 

Pontosan milyen olyan plusz jogosítványokat ad a kormánynak a különleges jogrend, amelyek veszélyhelyzet nélkül nem állnának a rendelkezésére?

A különleges jogrend idején a kormány egyes alapvető jogok gyakorlását felfüggesztheti, rendeleti úton eltérhet törvényi rendelkezésektől, a gyülekezési jogot, a véleménynyilvánítás szabadságát a feltétlenül szükséges mértéken túl és az elérni kívánt céllal arányban nem álló mértékben is korlátozhatja.

Az egyik fő probléma éppen az, hogy

 a különleges jogrend idején a kormánynak lehetősége van az alapvető jogokat az általában elfogadható mértéket meghaladóan is korlátoznia, de nincs olyan szabály, ami megmondaná, hogy ez pontosan milyen alapjogokat érintően és milyen mértékben képzelhető el, ezért nem lehet egzakt módon meghatározni, hogy meddig terjed a kormány mozgástere.

Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni a járványhelyzetre tekintettel, hogy a második hullám idején már a kormány rendelkezésére állnak azok az eszközök, amelyeket a nyáron törvénybe iktatott egészségügyi válsághelyzetben lehet alkalmazni, és amelyek kifejezetten az első hullámban bevetett különleges jogrendi intézkedésekre hatalmazzák fel a kormányt.

Ősszel ennek ellenére hirdette ki a kormány ismét a különleges jogrendet.

 

A Le az Adók 75%-ával Párt által szervezett vasárnapi, illetve hétfői tüntetések nyomán eddig hányan fordultak Önökhöz jogsegélyért?

A szervezők keresték meg jogsegély-szolgálatunkat még pénteken. Aznap is, és másnap külön is felhívtuk a figyelmüket arra, hogy a TASZ csak a felelős polgároknak segít, akik nem tagadják le, ha gyűlést tartanak, a felelőtleneknek nem. Vasárnap, a tüntetés előtt közzétett nyilvános Facebook-posztban tájékoztattuk a tiltakozni kívánókat arról, hogy a hatályos szabályok szerint mivel jár egy gyűlésen való részvétel.

A TASZ mindazoknak segítséget nyújt jogaik érvényesítésében, akik őszintén vállalják, hogy szabadságjogaikat gyakorolják, és akiket emiatt ér retorzió: ha nem tagadják le a rendőrség előtt, hogy gyülekezési jogukkal éltek, akkor számíthatnak a TASZ segítségére.

Félmilliós bírságot kaptak az újranyitós tüntetés szervezői

Fejenként 500 ezer forintra bírságolta meg a rendőrség a vasárnapi, a vendéglátóhelyek újranyitását célzó tüntetés szervezőit - erről Ecsenyi Áron, az egyik szervező, a Le az Adók 75%-ával Párt elnöke számolt be egy hétfőn megjelent videójában. Ecsenyi arról beszélt, hogy a „kommunista hatalom" gyűlés tartása és gyűlés szervezése miatt bírságolta meg őt és a szervezésben résztvevő testvérét.

 

Van esély arra, hogy mérsékelni tudják a megbírságoltak büntetéseinek mértékét?

A büntetés mérséklése a megbírságolt demonstrálók számára fontos, a TASZ pedig azt kívánja elérni, hogy a bíróság mondja ki: az általános gyülekezési tilalom indokolatlan és ellehetetleníti a véleménynyilvánítást. Mindkét cél esetében akkor érhető el eredmény, ha a tiltakozók felvállalják meggyőződésüket, és vállalják annak következményét, hogy megszegik az általuk morálisan elfogadhatatlannak tartott szabályt.

A tavaszi dudálós tüntetések résztvevői így jártak el, az ellenük indított eljárásokban azt tapasztaltuk, hogy a bíróság figyelmeztetésre változtatta a rendőrség által kiszabott pénzbírságokat.

 

Az elmúlt napok eseményei rámutattak arra, hogy már az állampolgárok egyik alapvető jogát, a véleménynyilvánítás lehetőségét is korlátozzák a járványkezelésre hivatkozva, ami a kijárási tilalom, bezárások és egyéb jelentős korlátozások idején különösen aggasztónak tűnik. Véleményük szerint milyen eljárás lett volna arányos a rendőrség részéről az említett két demonstráció résztvevőivel szemben? Egy világjárvány elleni harc idején milyen magatartást kellene tanúsítaniuk a rendvédelmi szerveknek?

A kormánynak mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy az emberek tisztán lássanak a járvánnyal és a kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban. Ha viszont ez nem teljesül, és még a véleménynyilvánítás lehetőségét is durván korlátozzák, a hasonló megmozdulásokkal szemben fokozott türelmet kell tanúsítani.

Ilyen helyzetekben a rendőrség akkor jár el helyesen, ha nem lehetetleníti el a gyűlés megtartását, hanem lépéseket tesz annak biztonságos lebonyolítása érdekében (maszkviselés, távolságtartás betartásának előmozdítása). 

A generális tiltó szabályt a rendőrség természetesen nem hagyhatja figyelmen kívül, ám ha eljárás alá is vonja a gyűlés résztvevőit, akkor az arányosság követelményének megfelelően figyelmeztetést, illetve a lehető legkisebb összegű bírságokat kell alkalmaznia, és a bírságok összegét csak a szabályok ismételt megszegése esetén növelheti.

Szintén a tavaszi dudálós tüntetések tapasztalata volt, hogy a csillagászati összegű bírságok végül elrettentették a járványügyi kockázatot nem jelentő tüntetőket a további véleménynyilvánítástól.

A TASZ egyébként kedd délután közzétett egy témába vágó bejegyzést is a blogján, ami ide kattintva olvasható el.