Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, Iváncsa az Orbán-kormány erőszakos akkumulátorgyár-építési törekvéseinek egyik elsőszámú áldozata. Néhány év alatt rengeteg problémája lett belőle az itt lakóknak. Mint tegnap megírtuk, március közepén rosszul lett az iváncsai akkumulátorgyár több dolgozója, többük orrvérzéstől, fejfájástól és hányingertől szenvedett. A cég szerint csak a karbantartás miatt volt kellemetlen szag.
Az újabb botrányos eset kapcsán megkerestük Kálló Gergelyt, a Jobbik-Konzervatívok szakpolitikusát, aki lapunknak elmondta, látható, hogy a kormánypártok is már a kampányra készülnek, ugyanis Molnár Tibor, Iváncsa fideszes polgármestere a gyár okozta zajszennyezés miatt emelte fel egyedüli kormánypártiként a szavát.
"Viszont az iváncsai gyárban nem ez volt sajnos az első mérgezéses eset, hanem már korábban is történtek az itt élők és a gyárban dolgozók egészségére veszélyes esetek"
- fogalmazott Kálló.
A Jobbik helyi politikusa hozzátette:
"Éppen ezért továbbra is azt mondjuk és követeljük a magyar kormánytól, hogy az ilyen típusú üzemek, mint az iváncsai gyár, ne autóalkatrész-gyártó üzemként legyenek csak minősítve, hanem a sokkal szigorúbb szabályozás alá eső, veszélyes vegyi üzemi tevékenységet folytató kategóriába legyenek sorolva ezen gyárak."
A konzervatív párt egyébként korábban nemcsak az akkumulátorgyárak telepítése ellen tiltakozott, de arra is felhívták a figyelmet, hogy a gyárakba szerződtetett főleg ázsiai vendégmunkások megjelenése milyen társadalmi, demográfiai veszélyekkel járhat, nem beszélve az alacsony bérekről, ami a magyar munkavállalók jövedelmét is hátrányosan érinti.
(Címlapkép: Béli Balázs/Alfahír)