Ellenzéki összefogás: a Fidesz centrális ereje a Jobbik néppártosodásával megszűnt

Ellenzéki összefogás: a Fidesz centrális ereje a Jobbik néppártosodásával megszűnt

A Politológus Műhely szervezésében került sor kedd este kerekasztal beszélgetésre, melynek témája az ellenzéki összefogás lehetőségeire, megoldásaira fókuszált, Vadai Ágnes, a DK alelnökének, Brenner Koloman, az Országgyűlés jobbikos alelnökének, Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagjának, Harangozó Tamás, az MSZP Országgyűlési tagjának, illetve Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettesének véleményén keresztül.

A vitaindító beszélgetés legérdekesebb percei voltak, amikor az összefogás politikusai kifejtették, hogy mi volt az a kritikus pont, amikor ez a fajta kooperáció gondolata megszületett.

Vadai úgy vélte, hogy mindez egy hosszú folyamat kicsúcsosodása volt, aminek indikátora a 2018-as rabszolgatörvény tekinthető, ez adott lökést az ellenzéki pártoknak az egységes gondolkodás kialakításához.

Brenner emlékeztetett rá: egy politológus műhelyről beszélünk, ezért fontos látni, hogy a centrális erőtér, amit az orbáni-politika meghirdetett korábban úgy nézett ki, hogy a kormánypárttól jobbra volt a Jobbik, míg a baloldali, liberális pártok tőlük balra helyezkedtek el.

Ez a centrális erő a Jobbik néppártosodásával megszűnt. Ez volt az első sorsdöntő lépés. Egyetértek azzal, hogy a rabszolgatörvény elleni fellépés emelte mind politikailag, mind emberileg egy olyan bizalmi alapra ennek az együttműködésnek a szereplőit, amely az esetleges sikeres jövőbeli közös kormányzáshoz megalapoz.

Hajnal fontosnak tartja, hogy a múlt hibáiról sem szabad megfeledkezni a sikeres választási eredmények érdekében, így akár tetszik, akár nem, ki kell mondani: az ellenzék az elmúlt tíz év választásai során elkövetett hibákat, de azért jött létre most az összefogás, mert ezekből leszűrték a következtetéseket. Az összefogás az elmúlt években önkormányzati szinten már többször bizonyította sikerességét, szerinte ezt kell 2022-ben nagyban kipróbálni.

Harangozó egyszerűen nem lát más járható utat, hiszen az új egypárti alaptörvény, a médiatörvény és leginkább a választójogi törvény elfogadása óta lehetett sejteni, hogy az ellenzéki összefogásnak nincs alternatívája.

Kocsis-Cake hozzátette, hogy amikor 2013-ban a pártja létrejött, ők már akkor az együttműködésben hittek és úgy vélték: a kormányt csak teljes körű ellenzéki együttműködéssel lehet leváltani.

2014-ben előválasztást szerettünk volna, épp azért, hogy feloldjuk azt a dillemmát az ellenzékben, hogy minden egyes választó körzetbe egy kihívója legyen a Fidesznek. Én inkább a 2018-as választási vereséget látom annak a pontnak, amikor a szavazóink eldöntötték azt, hogy nekünk együtt kell működni.

- tette hozzá.