Úgy tűnik, a NER-elitben még nem kopott ki a Louis Vuitton-divat

Úgy tűnik, a NER-elitben még nem kopott ki a Louis Vuitton-divat

Még mindig előszeretettel használnak több százezer forintos táskákat a magyar kormány, valamint a kabinet holdudvarának újgazdag tagjai, legalábbis erre enged következtetni, hogy Rogán Antal propagandaminiszter parlamenti divatbemutatója után ismét egy Louis Vuitton táskát láttunk felvillanni.

Mint megírtuk, munkatársunk február 28-án hajnalban a helyszínen kísérte figyelemmel a kormányzati luxusgép, az OE-LEM lajstromszámú Bombardier érkezését Ferihegyre, miután az visszajött a Maldív-szigetekről. Bár a biztonsági személyzet mindent elkövetett annak érdekében, hogy a lehető legkevésbé látszódjanak az utasok és csomagjaik, munkatársunknak úgy tűnt, egy Louis Vuitton táskát tettek be a fekete kisbusz csomagterébe.

A Keepall Bandoulière 60 nevű táska jelenleg 2150 dollárba kerül a Vuitton honlapján, ami mai árfolymon 652 ezer forintot jelent.

Louis Vuitton

Bár a képek elkészítését több módon is próbálták akadályozni, többek között autóval takarták a látóteret, elemlámpával világítottak a gép felé, majd végül munkatársunkat még követni is kezdték, némileg kivehető a táska a csomagtérben:

Louis Vuitton

Az is érdekes részlet, hogy a kijárási korlátozások és gazdasági leállások idején is aktívan szolgáló kormányközeli magángép vendégeit a korábbi esetekhez hasonlóan – mintegy protokoll-szerűen- több autóval hozzák-viszik, általában egy-egy fekete kisbusz és személyautó várja az elit tagjait.

A gépen utazott már Orbán Viktor miniszterelnök, Mészáros Lőrinc stróman, Garancsi István oligarcha és egy sor más kormányközeli szereplő, útja pedig számos alkalommal keresztezte a Lady Mrd nevű luxusjachtét, ami Szijj László oligarcha milliárdos tulajdonában áll és láttak már rajta MÁV-elnöktől kezdve kormánymegbízotton át olyan szereplőket is, mint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert.

Ott voltunk a NER-luxusgép budapesti érkezésekor, autós üldözés kerekedett belőle

Korábban megírtuk, hogy a NER luxusrepülője február 28-án sokadszorra tért vissza a Maldív-szigetekről Budapestre. Munkatársunk a helyszínen várta hajnali 4:57-kor a gép érkezését a Liszt Ferenc repülőtéren, hogy lencsevégre kapja, kik voltak ezúttal a szerencsések, akik egy világjárvány kellős közepén élvezhetik a tengert.