Publicus Intézet: A Fidesszel szimpatizálók harmada szerint nem oltásellenes az ellenzék

Publicus Intézet: A Fidesszel szimpatizálók harmada szerint nem oltásellenes az ellenzék

Annak ellenére, hogy a Fidesz kampányában azt sulykolja, az ellenzék oltásellenes lenne, a Publicus Intézet a Népszava felkérésére március végén készített, ezerfős mintán alapuló online és telefonos kérdőíves felmérésből az derül ki:

a megkérdezettek 61, a Fidesszel szimpatizálók harmada szerint az ellenzék nem oltásellenes.

A kutatás során az is kiderült, ha választhatnának, a legtöbben Pfizerrel oltatnák be magukat, a jobboldali szavazók pedig szkeptikusabbak az oltások elfogadását illetően, mint a baloldaliak.

Arra, hogy ismerősi körükben van-e olyan idős, krónikus betegséggel küszködő személy, aki hiába regisztrált, mégsem kapott eddig oltást, a kormánypárthoz húzó válaszadók alig negyede, az ellenzéki összefogás híveinek pedig közel fele válaszolt igennel. 

A megkérdezettek, ha választhatnának az oltóanyagok közül, beoltatnák-e magukat koronavírus ellen, a Fidesz-KDNP szimpatizánsainak 51 százaléka válaszolt „inkább igennel”, míg a szocialistákhoz kötődők 84 százaléka felelte ugyanezt, azonban a kormánypárti szavazóknál magasabb volt az oltási hajlandóság aránya a jobbikosok, a DK-sok és a Momentumosok körében is.

Annak kapcsán, hogy a válaszadók 61 százaléka, ezen belül pedig a fideszes pártszimpátiájú válaszadók harmada vélekedett úgy, az ellenzék nem oltásellenes, a felmérés eredményéből éppen a kormánypárt által sulykolt állítások ellenkezője vonható le. Mindez Pulai András, a Publicus stratégiai igazgatója szerint megerősíti, hogy

az ellenzék úgynevezett „oltásellenessége” nem több, mint egy politikai propagandatermék. 

Az oltási hajlandóság terén nincs kiugróan nagy különbség a Budapesten, valamely megyeszékhelyen, más városban, vagy községben élők között: az elutasítottság aránya azonban utóbbiaknál a legmagasabb.