Szabó Ervin: „Számomra a segítségnyújtás nem politikai, hanem hitbéli, erkölcsi kérdés”

Szabó Ervin: „Számomra a segítségnyújtás nem politikai, hanem hitbéli, erkölcsi kérdés”

"Olyan jelölteket indítunk az előválasztáson, akik helyben már bizonyítottak és akik kellően integratívak ahhoz, hogy ne csak az elkötelezett ellenzéki szavazókat tudják megszólítani, de a bizonytalanokat is" - Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje nyilatkozta ezt pártja jelöltjeivel kapcsolatban.

Interjúsorozatunkban bemutatjuk a Jobbik színeiben az előválasztáson induló politikusokat, és terveiket.

Dél-Békés az egyik legnehezebb helyzetben lévő térsége hazánknak, ugyanakkor nemcsak a kilátástalanság, hanem a választókerület fideszes országgyűlési képviselője, Simonka György alakja is baljós árnyként nehezedik az itt élőkre. Ugyanakkor Simonka György uralkodása valójában nagyon kevésen múlik - és nemcsak a bírósági tárgyalása miatt. Erről, illetve Dél-Békés jövőjéről is kérdeztük Szabó Ervint, Békés megye 4-es számú választókörzetében az előválasztáson induló jobbikos jelöltet. Interjú.

 

2018-ban Orosháza térségében csak néhány százalékkal maradt alul Simonka Györggyel szemben, nem sokon múlott a győzelem. Ehhez akkor a Jobbik támogatása is elég volt. Ennek ellenére mégis tartanak Békés 4-ben előválasztást. Miért van szükség erre?

Nem ennek ellenére, hanem épp ezért kell az előválasztás és az, hogy egy az egy ellen indulhasson az ellenzék közös jelöltje a Fidesszel szemben.

Nem múlhat újra néhány százalékon az, hogy egy alkalmas képviselő szolgálhassa a térséget 2022-től.

Az ellenzéki pártok - meghallva a polgárok többségének óhaját – döntöttek nagyon helyesen úgy, hogy rábízzák magukat az itt élőkre: válasszák ki azt az egy embert, akit a legalkalmasabbnak, leghitelesebbnek fogadnak el, akiben látják azt, hogy képes a lehető legtöbb szavazót megszólítani, ezzel a legszélesebb körű társadalmi réteget éri el. 2018-ban pedig valóban kevesebb mint 3 százalékon múlott, hogy ma Simonka György a térség országgyűlési képviselője. Bízzunk benne, hogy 2022-ben nem így lesz.

 

Mi motiválja arra, hogy országgyűlési képviselő legyen? 

Ügyvédként dolgozom és jelenleg a Békés Megyei Közgyűlés és Orosháza Önkormányzati képviselője is vagyok. Mindig is az embereket szolgáltam és mindvégig az hajtott, hogy jobbá tehessem a közéletet. Tudatosan soha nem is készültem politikusi pályára. Azonban az elmúlt években folyamatosan azt tapasztaltam, hogy a közélet elszürkült, Dél-Békés nem élt a szinte történelminek mondható lehetőségeivel. Még úgy sem, hogy a Fidesz alkotta abszolút többség minden eszközzel rendelkezik, a fejlődés jeleit nem lehet felfedezni.

Rendszeresen járva e térséget tapasztalom a mélyszegénységben élők egyre szélesebb tömegét, kilátástalan, emberhez méltatlan életkörülményeket, a kritikus lakáshelyzetet, az elvándorlást, a romló közbiztonságot, a tömegközlekedés hiányosságait.

Az itt élők, e térség már belefáradt abba, hogy csak használják, hogy szétlopják, hogy egyszerűen senki nem foglalkozik a problémáikkal. Igazságot és jólétet kell biztosítani minden dél-békési polgárnak, végre építkezni kell, közös munkára van szükség. Én erre vállalkoznék.

Mi lesz adott '22-ben, ami '18-ban nem volt meg?

Simonka György maffiamódszere egy egész térséget lehetetlenített el, lopta el a jövőjét, az itt élők boldogulását. A térségtől elvett pályázati lehetőségek, a sok-sok milliárd forint - amely a fideszes korrupciót, a bűnszervezeteket gyarapította - eredményezte azt, hogy fiataljaink elmentek, útjaink járhatatlanok, az egészségügyünk romokban, nem megfelelő az oktatás színvonala, de ami a legaggasztóbb, hogy rengetegen élnek mélyszegénységben.

2018-ban nem volt elég csalódott választópolgár, most már, úgy gondolom, hogy, van. Simonka nem hálálta meg az itt élők bizalmát. És míg 2018-ban nem volt közös ellenzéki jelölt, úgy 2022-ben már lesz.

Ezért bízom joggal abban, hogy jövőre már tisztességes képviselete lesz térségünknek.

Simonka bábjai és Orbánék elvonásai miatt már a tüzelőhiány is megjelent Dél-Békésben

Bár az Orbán-kormány elsődlegesen az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat vette célba a koronavírus-járvány elleni védekezés örvén bevezetett elvonásokkal, azonban az amúgy is nehéz helyzetben lévő, és nem túl hatékony fideszes vezetésű térségeket, településeket is rendkívül rossz helyzetbe sodorta ezzel a kormányzat. Erre példa a Simonka György által a parlamentben képviselt(?)

Az összefogás sikere pedig csak a legkevésbé megosztó jelölttel és olyan politikai programmal lehetséges, amely kifejezetten az itt élőkért, az itt élőknek, nekünk, dél-békésieknek szól. Dél-Békést egyedi módon kell támogatni, mivel mára már - az ország egyik legkorruptabb bűnözőjének köszönhetően – hazánk egyik legelmaradottabb térségévé vált.

Dél-Békés az ország egyik legnehezebb helyzetben lévő térsége. Hogyan lehet végre érdemben tenni az itt élőkért? 

A Békés megye 4-es számú választókerületéhez tartozó 27 település nagyon megsínylette az elmúlt évek rablópolitizálását.

Megválasztásomat követően azonnal neki kívánok állni a korrupció felszámolásának, egy tisztességes közélet megteremtésének.

Minél hamarabb el kell kezdeni a településeket összekötő közutak minőségének javítását, továbbá megélhetést biztosító szociális programok és egy bérlakás építési program megkezdését tervezem. Fokozottan javítani szeretnék a kis- és középvállalkozások támogatottságán, ezzel segítve munkahelyek létrehozását és megőrzését. Első intézkedéseim között lesz, hogy a mezőgazdaságból élők helyzetét, létbiztonságát erősítsem, a helyi földesuraknak való kiszolgáltatottságukat csökkentsem. Nagyon fontosnak tartom, hogy az öregségi, minimálnyugdíj összegét a lehető leghamarabb megemeljük, mert ez nem csak e jövedelemben élők helyzetét, de például az ehhez igazodó családi pótlék, GYES, vagy az önkormányzati segélyek okán a családok létbiztonságát erősíti, jövedelmüket növeli.

Ez az igazi nemzeti együttműködés rendszere: rengeteg felajánlást kapott a nélkülöző mezőhegyesi idős asszony

Szép adag adomány gyűlt össze annak a 84 éves egykori kórházi ápoló hölgynek és férjének megsegítésére, akinek történetét pénteken mutattuk be. A felajánlott segítséget Szabó Ervin orosházi jobbikos képviselő és László Attila, a Békés megyei Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetője juttatta el Etelka néninek. Megmozdult az ország, rengetegen segítettek - így kommentálta Szabó az önzetlen felajánlásokat.

Azzal támadják, hogy azért adományoz rendszeresen a körzetben, mert így akar választást nyerni. Valóban ez a sikerreceptje?

Engem soha nem az hajtott, hogy úgymond politikussá váljak és politikusként gondolkodjak, cselekedjek, hanem éppen azért váltam azzá, hogy segíthessek azoknak, akik rászorulnak, jobbá tehessem a mélyszegénységben élők életkörülményeit, kilátásait, még ha ez csak átmeneti, azonnali megoldás is. Jól tudom, hogy valós kormányzati, önkormányzati intézkedésekre van szükség, hisz ezen általam adott segítségnyújtások nem jelentik és nem is jelenthetik a családok számára a megoldást.

Nem lehet és nem is fogok sohasem ezen segítségkérések mellett szó nélkül elmenni, mivel számomra a segítségnyújtás nem politikai, hanem hitbéli, erkölcsi kérdés.

Többször is említette a térségre jellemző mélyszegénységet, adódik a kérdés, mennyire viselte meg Dél-Békés a koronavírus-járvány, és azt követő gazdasági válság?

Koronavírus járvány alatt hozott kormányzati intézkedések csak tetőzték az elmúlt évek hibás döntéseit, az eddig is nehezen élők még nehezebb, még kilátástalanabb élethelyzetbe kerültek. Dél-Békés az ország legszegényebb térsége, az itt élőknek nincsenek tartalékaik és joggal várhatták volna azt el, hogyha betartják a korlátozó intézkedéseket, segítséget kapnak a helyi önkormányzattól, vagy a kormánytól. Ez nem történt meg, sőt a kormány még a helyi önkormányzatokat is szinte teljesen ellehetetlenítette. Tönkrement a kis- és középvállalkozások széles rétege, sokan vesztették el munkájukat és az eddig is napról napra élőknek szinte az éhenhalással kell szembenézniük. Nincs, aki segítsen rajtuk!

 

Ha ma sikerülne leváltani az Orbán-kormányt, mi az, amit már holnap meg kellene tenni?

A kormányváltás után a kormányváltó erőknek meg kell teremteniük a társadalmi békét, ahol felszámolva az elmúlt évek káros politizálását, végre az embereket kell szolgálnunk az önös érdekek vagy a klientúra kiszolgálása helyett. Ezt politikai, társadalmi vagy etnikai hovatartozás nélkül kell megvalósítani. Én magam az elmúlt több évtizedes szakmai tapasztalataim alapján leginkább az igazságügyi reformok előkészítésében, ezirányú döntések meghozatalában tudnám segíteni az új kormány munkáját, ezzel is elősegítve a társadalmi igazságosságot.