„Azt kívántam, hogy bárcsak itt lenne az egész ország” - a Fidesz bojkottálta az árvaellátás emelését

„Azt kívántam, hogy bárcsak itt lenne az egész ország” - a Fidesz bojkottálta az árvaellátás emelését

„Azt kívántam, hogy bárcsak itt lenne az egész ország, és ezt látná. Hogy bárcsak ne egyedül lennék ott, hanem minden magyar elférne abban a kis teremben, és mindenki az első sorból láthatná, hogy valójában mi történik a Parlamentben!”

– idézte fel az Alfahírnek a Népjóléti bizottság keddi ülését Beleznay Zsuzsanna, a Jobbik nő- és családpolitikáért felelős politikusa. Arra voltunk kíváncsiak, hogy országgyűlési képviselőjelöltként hogyan élte meg azt, amikor tegnap kénytelen volt szembesülni a Fidesz-KDNP parlamenti hozzáállásával;

szomorúságot, dühödt vagy csalódottságot érzett-e attól, hogy még az esélyét sem adták meg annak, hogy normális diskurzus alakuljon ki egy sok embert érintő szakpolitikai kérdésről.

Káslernek fogalma sincs, hogyan küldje el pihenni az ápolókat, erre a fideszes bizottsági tagok szabadságolták magukat

Hiába a lassuló ütemű oltási program, a pihenés nélkül dolgozó egészségügyi dolgozók, a kormánypárti képviselők továbbra is bojkottálják az Országgyűlés szakbizottságát. Sőt, most már annyira nem érdekli őket a Népjóléti bizottság, hogy meg sem indokolták, miért nem jelennek meg a munkahelyükön.

Mert ahogy arról beszámoltunk, a kormánypárti képviselők mindenféle magyarázat nélkül bojkottálták a testület ülését, így távollétükkel megakadályozták többek között azt is, hogy a képviselők tárgyalhassanak az árvaellátás legkisebb összegének azonnali emeléséről.

Ez annyira vérlázító, megértem, hogy sok választópolgár nem képes elhinni, ha csak nem látja a saját szemével – folytatta Beleznay Zsuzsanna, hozzátéve, a Jobbiknál kezdetben szakértőként dolgozott, így látta, hogy működik a rendszer.

„De pont ez a tegnap is tapasztalt arrogáns kormányzati hozzáállás volt az, ami miatt úgy éreztem, nekem a politikán keresztül képviselnem kell az emberek érdekeit”

– fogalmazott.

A Népjóléti bizottság jellemzően egészségügyi és szociális témájú törvényjavaslatokkal foglalkozik, így a testület fideszes akadályozása például olyan beadványokat is érint, mint amit például Szél Bernadett az endometriosis betegségben szenvedő nők megsegítése érdekében nyújtott be a Parlament elé. A Jobbik javaslatát az árvaellátás legkisebb összegének azonnali emeléséről Beleznay Zsuzsanna azzal indokolta, hogy jelenleg mindössze 24.250 forint a támogatás minimuma, és jellemző módon az 55 ezer árva, félárva közül 42 ezren kevesebb, mint 50 ezer forint támogatást kapnak havonta. S ez az összeg az elmúlt 10 évben nem változott.

Ha a kormánypártok elfogadnák a Jobbik javaslatát, akkor az árvaellátás legkisebb összegét 50 ezer forintra emelnék, és a megemelt összeget legkésőbb júniusban már ki el is utalnák a jogosultaknak.

Beleznay Zsuzsanna arra is felhívta a figyelmet, hogy

a koronavírus-járvány nyomán már hatszáz gyermek maradt árván, vagy félárván hazánkban, és ez a szám sajnálatos módon minden nap tovább növekedhet

– az ő megsegítésük a szakpolitikus szerint nem tűrhet halasztást, másrészt az árvaellátás megemelése nem is eredményez komoly költségvetési kiadást sem.

Kifejezetten visszás, hogy miközben a fideszesek kedden megakadályozták, hogy az árvák támogatásáról törvény szülessen, ugyanazon a napon a TV2 bejelentette, hogy Mészáros Lőrinc leendő hitvese, Várkonyi Andrea fogja vezetni a fideszes tévécsatorna árváknak gyűjtő jótékonysági műsorát

Szerintem ennek már nagyon kevesen fognak hinni – sóhajtott fel Beleznay Zsuzsanna, szerinte egy ideig még lehet mutogatni, hogy ők az emberarcú NER, de ez az egész csak egy újabb luxus valóságshow, amit a saját maguk szórakoztatására készítenek. Az embereket csak ideig-óráig lehet megvezetni, és ők most azzal szembesülnek, hogy rengetegen vesztették el az állásukat, vagy kapják csak a fizetésük harmadát – tette hozzá.

Amúgy a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje szerint hasonló a helyzet Áder János alapítványa esetében is. A cél alapvetően támogatható, de ha már a kormányban is felismerik a súlyos társadalmi problémát, akkor miért nem fogadják el, hogy az ellenzék is megoldási javaslatokkal segítené például az árvák helyzetét – foglalta össze a helyzetet Beleznay Zsuzsanna.