A veszélyhelyzet végéig fog tartani a kilakoltatási moratórium

kilakoltatás
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A veszélyhelyzet megszűnéséig, tehát várhatóan legalább őszig mégsem lesznek kilakoltatások, miután a szerdai Magyar Közlöny szerint a kormány meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot – szúrta ki a 444.

Emlékeztetnek, hogy bár az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának kormánypárti többsége 2021. március 23-án elutasította a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó törvényjavaslatot, a szerdai közlönyből kiderül, mégis meghosszabbítják. 

A rendelet értelmében ingatlan kiürítése iránt, azzal összefüggésben intézkedni, valamint ingatlan kiürítésére irányuló helyszíni eljárási cselekményt lefolytatni a veszélyhelyzet megszűnését követően lehet azzal, hogy az intézkedés, eljárási cselekmény lefolytatására, a halasztásra, a jegyző értesítésére vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon újrakezdődik.

A végrehajtó a természetes személy adós lakóingatlanának árverezése iránt – az ingatlan árveréséről szóló hirdetmény közzététele iránt – legkorábban a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon intézkedhet.

A Fidesz és a KDNP 2010 óta több, mint 18 ezer kilakoltatáshoz asszisztált – ez már a Jobbik álláspontja, az ellenzéki párt ezért petíciót indított annak érdekében, hogy legalább a járványügyi veszélyhelyzet végéig ne engedjenek egyetlen elhelyezés nélküli kilakoltatást sem. A friss döntés értelmében úgy tűnik, a kezdeményezés sikerrel járt.