Z. Kárpát Dániel: a magyar kormány Európa legkegyetlenebb költségvetését nyújtotta be

Z. Kárpát Dániel: a magyar kormány Európa legkegyetlenebb költségvetését nyújtotta be

"Magyarország Kormánya Európa legkegyetlenebb költségvetését nyújtotta be, ezzel szemben a Jobbik egy munkavállalói, érdekvédelmi csomaggá fogja átalakítani azt" - mondta mai online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy

Európában példátlan módon a magyar kormány a kieső munkabéreket lényegében nem pótolja, a családokat magukra hagyta egy válsághelyzet kellős közepén, továbbá a kis- és közepes méretű vállalkozásokat sem támogatja mérhető módon, jó esetben kedvezményes hitelt kínál számukra, ha a közvetítő bank úgy dönt.

A magyar néppárt politikus közölte, pártja a költségvetési módosító javaslatai során a kieső magyar munkabérek pótlását fogja szorgalmazni. Fontosnak tartják a szociális védőháló visszafoltozását is azok esetében, akik komoly bajba kerültek a járvány alatt.

A legutóbbi kutatások szerint a magyar polgárok több mint 40 százalékának csökkent a bevétele az elmúlt egy évben, kisebb vagy nagyobb mértékben, mi ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy a jólét ehetősége mindenkinek jár

- fogalmazott, hozzátéve, "a Jobbik világában segítő kezet nyújtunk az érintett munkavállalóknak, szövetségeseknek tekintjük a magyar polgárokat, és nem hagyjuk ki őket egy költségvetési tervezésből".

Z. Kárpát szerint eközben azt látni, hogy

a kormány boszorkánykonyhájában statisztikai mágia és csalás zajlik.

A tavalyi évben, amikor módosították a költségvetést, egy több mint 1600 milliárd forintos "biankó csekket" szerettek volna aláíratni, ott sem árulták el, hogy a különböző gazdaságvédelmi jellegű kiadásokat pontosan mire akarják fordítani, úgy gondolták, ezt majd ők eldöntik.

Kiemelte, látható, hogy idén mindenre az "újraindítás" szór fogják ráhúzni, legyen szó a paksi bővítés támogatásáról, vagy éppen nyugdíj jellegű kiadásokról.

Hangsúlyozta, a gazdaság újraindításához azonban egészen másfajta eszközökre is szükség van, a Jobbik éppen ezért azt követeli, hogy

a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások támogatásban is részesüljenek, ne csak kedvezményes hitelben, hiszen ha a multi cégek és a bankok megkaphatják ezeket a támogatásokat, akkor ez a nemzetgazdaságot a hátukon cipelő vállalkozásoknak is jár!

A kormány elfelejti, de a magyar munkahelyek ezek a hazai tulajdonú, kis-és közepes vállalkozások biztosítják. Z. Kárpát Dániel közölte, a módosító javaslataikkal olyan klímát akarnak létrehozni, hogy a magyar bérszínvonal lassú, folyamatos felzárkózása, a bérunió alapja is megvalósulhasson.

Szeretnénk emellett kedvezményeke nyújtani a céges világ egészének is, elvárjuk ugyanakkor, hogy az adó és járulékkedvezmények kétharmadából bérfejlesztés valósuljon meg, mert elképesztően rossz érzés azokat az adatokat olvasni, hogy Magyarország mellett még a román minimálbér is elhúz, és már csak az unióban utolsó, bolgár szinttel tudunk versenyezni

- fogalmazott, majd hozzátette, hogy meg kell állítani a forint elképesztő gyengülését is, hiszen a magyar háztartások számára ez is egy brutális adóterhet jelent minden évben.

Azt a szociális védőhálót is vissza akarjuk foltozni, amely az elmúlt 30 évben folyamatosan foszladozott, 2010 óta pedig teljes társadalmi csoportok tekintetében eltűnt

- zárt szavait a Jobbik alelnöke.