A kormány alaposan átdolgozta a bérlakás-privatizációs törvényt

A kormány alaposan átdolgozta a bérlakás-privatizációs törvényt

A kormány alaposan átdolgozta a nagy viszhangot kiváltott lakástörvényt, amely a az önkormányzati bérlakások bérlői számára lehetővé teszi, hogy a piaci ár töredékéért megvásárolhassák ingatlanjaikat.

A törvényalkotási bizottság ülésén derültek ki a részletek. Ezek szerint az új törvény

  • csak a világörökségi területeken lévő lakásokat érinti,
  • azok vehetik meg, akik 2020. december 31-e előtt kötöttek határozatlan idejű bérleti szerződést, és már legalább öt éve bérlők

- írja az Index, majd azt is megemlíti, hogy a korábban nyilvánosságra került kedvezményes vételárak is módosultak. Azok járnak a legjobban, akik már 1996 előtt is bérlők voltak, ők a piaci ár 15 százalékán vehetik meg. Akik 15 és 25 év közti idő óta bérlik, 50, 5 és 15 év között pedig 80 százalékos áron juthatnak hozzá. Akik egy összegben leteszik a vételárat, további 5 százalékos kedvezményt kaphatnak.

Aki azonban így jutott saját tulajdonú ingatlanhoz, az 4 évig nem adhatja el, derül ki az RTL Híradójának összefoglalójából. A törvény döntően az első kerületi, budai Várban lévő lakásokat érinti. Akik cserével szereztek itt bérleti jogot, szintén 50 százalékos áron vásárolhatják meg. A helyzetet nehezíti, hogy ezeknek a lakásoknak az esetében nehéz a valós piaci érték megállapítása, mivel piaci forgalom híján nincs viszonyítási alap.