Dupla dinamit! - Közös Omen/Kalapács jubileumi koncert, és új válogatáslemezek az est főszereplőitől

Dupla dinamit! - Közös Omen/Kalapács jubileumi koncert, és új válogatáslemezek az est főszereplőitől

Lesz metal! Hejjj!

Az Omen a 30., a Kalapács zenekar pedig a 20. születésnapját ünnepli egy közös bulival július 2-án, a Barba Negrában. Ehhez időzítve két dupla válogatáslemez is megjelenik a H-Music gondozásában: egy Best of Omen - 30 év anyag, valamint Kalapács József Szelíd metálosok című különleges kiadványa.


 A Best of Omen - 30 év című album a Nagyfi László gitáros vezette patinás metalbanda 22 klasszikus dalát tartalmazza különböző korszakokból, Stulával a mikrofonnál, és többek között a tavalyi A Család, valamint a Fagyott világ – Koroknai Árpád és Kalapács József vendégszereplésével rögzített – új verziója is helyet kapott a második korongon.

A Havancsák Gyula alkotta zseniális borítóba csomagolt kiadvány első előfutáraként a Ne a pénz... című – eredetileg a Jelek nagylemezen szereplő, Nagyfi László/Horváth Attila szerzőpáros jegyezte – dal friss, 2021-es változatát mutatta be a csapat.

Tracklista:
CD1
01. Könnyű szívvel
02. Fáradt ez a hely
03. Anarchia
04. Keresem
05. Jelmezbálban meztelen
06. Testvér, te játssz a mélynek
07. Fagyott világ
08. Villámokkal jönnöd
09. Most kezdődik
10. Szólj, hogyha vagy!
11. Pokoli évek

CD2
01. Vámpírváros
02. Padlón vagyok
03. Ne a pénz...
04. Tébolydal
05. Szellempont
06. Eltűnt 2007-ben
07. Szelíden
08. Egy jobb pokol
09. Világvége talponálló
10. A család (közreműködik: Kalapács József és Koroknai Árpád)
11. Fagyott világ (közreműködik: Kalapács József és Koroknai Árpád)

E megjelenés, és a jubileumi buli kapcsán a bandához bő két éve csatlakozott – és a születésnapját e hét elején ünneplő – Molnár Péter Stula énekest csörgettük meg egy rövid helyzetjelentésre.

 - Tavaly az Omen 30 éves lett, az év elején aranylemezzé nemesedett a Halálfogytiglan… aztán vitt mindent a Covid. Eredetileg mikorra volt betervezve ez a mostani kiadvány?

 - Nyáron szerettünk volna csinálni egy nagy szülinapi bulit, és az volt a terv, hogy a jubileum tiszteletére összerakunk egy best of lemezt, ami a koncerthez időzítve jelenik meg. De mivel láttuk, hogy a járvány miatt milyen helyzet alakult ki – kihirdették a karantént, a rendezvénystopot, minden bizonytalanná vált, és elkezdett csúszni –, ezért nem kapkodtunk. Akkor abban bíztunk, hogy őszre normalizálódik minden, ezért átütemeztük október tájékára az anyag befejezését. Kész is lett, de aztán a november végi nagykoncertet is bebuktuk, és ennek híján meg nem akartuk kihozni, úgyhogy azóta is várat magára ez a megjelenés.

 - Egy méregerős válogatásról beszélünk. Az már a híradásokból kiderült, hogy minden számot újraénekeltél, de mi a helyzet a zenei alapokkal?

 - A régi dalok alapjai megmaradtak, de néhány esetben a gitárszólók vagy a dobok ki lettek cserélve. Már volt egy best of albuma anno az Omennek, az jó kiindulási alap volt. Az új számokat kellett csak teljesen feljátszani. Természetesen a már velem készült nótákhoz nem kellet hozzányúlni, viszont az összes többit újra felénekeltem, sőt, mivel a régi vokálok is törölve lettek, azok is már az én hangomon szólalnak meg.

cikkbe Omen foto Rado Norbert

 - Akkor ezek szerint neked volt a legtöbb munkád ezzel a lemezzel…

 - Így van! Meg természetesen Lacinak. Ő, mint mestere a zenekarnak, mindig jött velem a stúdióba Jung Norbihoz. Tíz-tizenöt alkalom kellett ahhoz, hogy felvegyük az énekeket. A Fagyott világ esetében pedig Józsi és Árpi külön énekelték fel a témáikat, elküldték nekünk a sávokat, és utána lett egységesítve a dal. És amikor mindennel megvoltunk, kész volt az összes szám, akkor jött Töfi a képbe, aki egységes hangképet adott az anyagnak. Mondta is, hogy mindent úgy fog beállítani, mint a Halálfogytiglan lemeznél.

 - Kimaradt egy pár album, ha az összképet nézzük. Azért vannak inkább újabb kori Omen dalok a lemezeken, mert – ahogy az előbb elhangzott –, már kijött 2004-ben egy best of album, és azon szerepeltek a korai éra dalai?

 - Nem. Sokkal egyszerűbb a történet. Sokan sokfélét gondolnak bele, de annyi az egész, hogy azok az Omen szerzemények lettek előtérbe hozva, amelyekről azt vesszük észre a koncerteken, hogy szereti őket a közönség, jó a fogadtatásuk. Igazából itt is van egy-két elsőre nem egyértelmű dal, például a Ne a pénz..., mert nem egy olyan bulis nóta, amivel be lehet indítani a tömeget, hiszen egy lassabb tempójú, szövegileg odafigyelős tétel, de régen ez is egy hatalmas kedvenc volt. Leállt a zenekar, és hagyta, hogy a közönség énekeljen. Úgyhogy vissza lett hozva a régmúlt időkből, és szerintem nagyon jó döntés volt. (nevet) Persze, mindenkinek a kénye-kedvére nem lehet tenni. Laci volt a főnök a válogatás során, de feltette nekünk a kérdést, hogy mi mit érzünk? Mutatott harminc dalt, és elkezdtük faragni a listát, mivel annyi még erre a két lemezre sem fért fel.

cikkbe Omen Best of front

 - Überbrutál, szenzációs a borító! Úgy tudom, hogy először felvarrókon lettek volna a lemezborítók…

 - Laci ötlete volt ez is, de mindig megkapjuk, hogy azért segítsünk be. (nevet) Az eredeti koncepció az volt, hogy valamilyen formában jelenjen meg minden lemezborító ezen az új kiadványon, de nem úgy, hogy csak szimplán fel legyenek pakolva egymás mellé képként, hanem mondjuk felvarróként. Arra már nem emlékszem, hogy első körben volt-e szó például kabátról… és az Omennek nincs is egy olyan állandó kabalafigurája, mint mondjuk a Maidennek Eddie. Majd jött a csontváz, és hozzá a koponya, mert az ugye mennyire metal! Aztán egyik reggel úgy kelt fel Laci, hogy megvan az ötlet, de nem mondok nektek semmit, majd Gyulával értekezek. (nevet) És mint látható, megcsinálták. Ott egy túlpihent csontváz, aki őr, egy átbulizott éjszaka után, a falon pedig ott vannak a lemezborítók. Az első vázlaton még nagyon sok minden nem volt rajta, időközben került oda a bőrdzseki, a szivar, a lámpa…

 - Kitűzője is van, a fején meg a füles, és ott vannak a kazetták is, ráadásul az egyik ceruzával, hogy tekerte a szalagot…!

 - Igen, ezeket már kimondottan Gyula tette hozzá. Próbáltuk azt összehozni, hogy a régi időket is idézze valami, de akár mosolyogjon is egy jót az, aki kezébe veszi a borítót, mert előjön nála valami kellemes emlék, ha meglátja az egyik régi frontot.

 - Úgy néz ki – és gyorsan le is kopogom –, hogy végre már sikerül tető alá hozni július másodikán ezt a már többször elhalasztott Kalapács 20 / Omen 30 közös bulit. Mivel készültök erre az estére? És így, hogy Józsi is ott lesz, várható-e esetleg közös éneklés?

 - Szeretnénk mindenféleképpen legalább egy dalra felhívni Józsit. És lesz még egy vendégénekes is. Nagyon könnyű kitalálni, hogy ki az…

 - A neve K-val kezdődik, és oroknai Árpád-ra végződik?

 - Igen. (nevet) Tehát egy-egy dalban szerepet kapnak ők is. Az Omen 16 dalt fog játszani, kb. bő egy-másfél órás műsoridőben, és utánunk jön a Kalapács zenekar. Nyilvánvaló, hogy erről a best of lemezről válogatjuk majd a dalokat, és háttérvetítéssel is készülünk, amihez a videót Joci készítette el.

cikkbe Omen-Kalapacs Barba

Ennek az albumnak egyébként két értelme van, az egyik, hogy akik esetleg nem ismerték eddig az Oment, azok kapjanak egy keresztmetszetet a zenekar munkásságából. A másik, hogy a rajongóknak is szánjuk, számukra amolyan vérfrissítés jelleggel, hiszen új köntösben hallhatják a régi dalokat. Sokan mondják, hogy mélyen énekelek, miközben azt elfelejtik, hogy a zenekar már több mint tíz éve egy egész hanggal lejjebb hangolta a gitárjait. Mert a kor, illetve a stílus azt igényelte, hogy még erőteljesebb legyen a hangzás. így értelemszerűen a régebbi dalok is így szólalnak meg. Nekem meg ez a lágém, ez a D hangzás pont fekszik.

2019-ben jelent meg velem a Halálfogytiglan lemez, és utána beszélgettük, hogy a harminc éves jubileumra is kellene valami. Viszont nem akartunk kapkodva egy új anyagot megjelentetni, így az lett a megfejtés, hogy engem kellene valahogy bemutatni, mert sokan még csak most kapják fel a fejüket, hogy mi van, az Omennek új énekese van? (nevet) Valakik később ébrednek… Így most már ők is kaphatnak egy egységes képet, plusz azt szerettük volna, hogy most már végérvényesen beférkőzzön az agyakba, hogy én vagyok a zenekar „új” énekese.

 - Akkor, mint új énekest kérdezlek, hogy érzed magad az Omen élén?

 - Kezdeném azzal, hogy számomra is nagyon nyomasztó volt a tavalyi Covid-os év, három erdélyi turnénk maradt el, mellette meg ugye az itthoni koncertek szinte egésze. Ennek a best of anyagnak az elkészítése azért örömet okozott, de a jubileumi buli többszöri tologatása már sok volt. Most végre fény van az alagút végén, jövő héten remélhetőleg már meg tudjuk tartani, nagyon várjuk már. Aztán a nyárra is van már további négy-öt fellépés lekötve, és megvan egy nyolc állomásos őszi turné listája is. Nagyon nehéz dolog az, hogy megvolt ez az énekesváltás, lement az első év, ráadásul sikeresen, és ezt szerettük is volna még megtolni, sőt lett egy menedzserünk is, Horváth István személyében. Szóval mehetett volna minden, és egyszer csak bumm, mintha elvágták volna egyetlen mozdulattal az utunkat. Persze, ez nem csak az Omen zenekarral történt meg, hanem minden bandával. Úgyhogy most bontakozhatunk ki újra, és szárnyalhatunk, ha minden jól megy.

Az Omen élén nagyon jól érzem magam, őszintén mondom, hogy ez az első olyan zenekarom, ahol tényleg ezt élem meg. És azért, mert a srácokkal nagyon jóban vagyunk. Nem csak zenésztársak vagyunk, hanem összejárunk, összebeszélünk a koncerteken kívül is, elmegyünk egymáshoz, főzünk, nem hagyjuk, hogy csak a munka irányítsa az életünket. Nem mondom, hogy ez egy nagyon erős barátság, hiszen az elmúlt két év kevés ahhoz, de jóval több, mintha csak haverok lennénk.

 

 Az est másik főszereplője a 20 éves születésnapját szintén ezen a bulin ünneplő Kalapács zenekar, aminek névadó, vezetője, a magyar rock/metal színtér egyik ikonikus alakja, Kalapács József egy különleges kiadvánnyal jelentkezik, Szelíd metálosok címmel.

cikkbe Kalapacs Szelid metalosok front

 Ez nem egy szimpla válogatásalbum, és 37 szelíd metal dalt tartalmaz a teljes Kalapács József életműből. A kiadványon a Pokolgép, az Omen, a Hard, a Kard, az Akusztika és persze a Kalapács zenekar dalai hallhatóak eredeti vagy átdolgozott verziókban, illetve két vendégszereplés mellett hat teljesen újravett régi Omen és Pokolgép klasszikus, plusz egy teljesen új Kalapács dal, a címadó Szelíd metálosok is helyet kapott a lemezen. A Balkan Fanatik-féle Kósza vér és az Omen Fagyott világ felvételéből új verzió készült, utóbbi Nagyfi Laciék Best of Omen - 30 év válogatásán is szerepel, és már meghallgatható a YouTube-on:

Tracklista:
CD1
01. Szelíd metálosok (új dal)
02. Ítélet helyett (új felvétel)
03. Szívemen a dallam legyen az úr
04. A háború gyermeke
05. Fagyott világ (új verzió Korival és Stulával az Omen - Best of albumáról)
06. Az éjszaka országútjain
07. Szelíden (új felvétel)
08. Az operaház fantomja
09. Szomorú milliomos
10. Főnix
11. Sóhaj az ég felé
12. Nem ereszthet el már
13. Mindhalálig R'n’R
14. Időd lejár
15. Kósza vér
16. Magányos angyal
17. Nincs baj
18. Tépett madár

CD2
01. A jóság nem véd (új felvétel)
02. Az a nép még mindig él
03. Égni kell
04. Igaz úton járj
05. Igaz lesz még
06. Zuhanni kell
07. A jel
08. Itt és most (új felvétel)
09. Lennék én a híd
10. Híd
11. Felébredés
12. Bízd rám magam (új felvétel)
13. Repülj
14. Angyal
15. Eltévedt fiú
16. Ne a pénz (új felvétel)
17. Tied az ajándék
18. Búcsú helyett
19. B. S. emlékére

 A kiadványok legelőször a július 2-ai Barba Negrás Kalapács 20 / Omen 30 bulin jelennek meg, és mindkettő még előrendelhető:
Omen – Best of Omen - 30 év
Kalapács József – Szelíd metálosok

Omen promófotó: Radó Norbert