Jobbik IT elnöke: A Fidelitas egyetlen önazonos cselekedete az volt, amikor bohócnak öltöztek

.
Kép: (Jobbik IT) facebook

Saját közösségi oldalán reagált arra Keresztesy Gergő, hogy a Fidelitas az utóbbi időben "kertészkedésnek álcázott környezetrombolással" próbálja elütni a nyári hangulatot. 

A Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke emlékeztetett, hogy első körben kaszálásra adták a fejüket, úgy, hogy szakemberrel nem egyeztettek, így saját elképzelés alapján fűkaszával taroltak, fatörzseket és semmit nem kímélve.

Újabb hangulatkeltő akciójukhoz az vezetett, hogy feladta az ideiglenes szó értelmezése a leckét, így közel egy tucat virágot, illetve egy fát hagytak cserepekbe ültetve a tűző napon. A Fidelitas aktivistáknak azonban annyi eszük nem volt, hogy rájöjjenek, hogy a verőfényes napon, öntözés nélkül, elég hamar kiégnek a virágok.

"Azt csak halkan említem meg, hogy az utógondozásról már természetesen másnak kellett gondoskodni. Kijöttünk az említett térre, meglocsoltuk a virágokat, és olyan helyet kerestünk nekik, ahol a napsugarak mellett azért árnyék is éri őket."

Az utóbbi időszak egyetlen önazonos akciója részükről az volt,

amikor Tapolcán bohócnak öltözve parádéztak.

Keresztesy Gergő felhívta a figyelmet arra, hogy akkor nem látták a Fidelitas akcióit, amikor a NER-lovagok a balatoni nádasokat tarolták le, vagy éppen a Fertő-tónál végeztek hatalmas pusztítást.

Keresztesy Gergő: A fiatalok egyre jobban nyitnak a politika felé

Miért változtatott a kormány az ifjúságpolitikáján? Meg tudja-e szólítani a kormányzat a fiatalokat? Miután több mint 130 ezer új választó lesz a 2022-es országgyűlési választásokon kardinális kérdéssé vált a Fidesz részéről, hogy valamilyen módon megpróbáljanak eljutni a fiatalokhoz.