A 4IG tovább terjszkedik, már a montenegrói Telenort is felvásárolná

A 4IG előzetes megállapodást kötött Montenegró piacvezető mobilszolgáltatója, a Telenor száz százalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról - írja az MTI.

A Telenor Montenegrót 2018-ban vette meg több régiós mobilszolgáltatóval együtt a cseh hátterű befektetési társaság, a PPF Group. Az előzetes megállapodás értelmében a 4iG megkezdi a céltársaság átvilágítását, amelynek szeptember végén várható eredménye alapján tehet végleges ajánlatot Telenor d.o.o., Podgorica megszerzésére. A felek megállapodása szerint a tranzakció legkésőbb 2021. november 30-ig zárul, ennek előfeltétele, hogy a tulajdonszerzéshez a montenegrói hatóságok is hozzájáruljanak.

A cég közleményéből kiderül, hogy jelentős növekedési potenciált látnak a nyugat-balkáni régióban, várakozásaik szerint az elkövetkező öt évben a térség gazdasági növekedését az Európai Unió bővítése is jelentősen fellendítheti. Jelenlétüket ezért a most bejelentett akvizíció mellett tovább szeretnék fokozni a térségben, ennek érdekében folyamatosan vizsgálják a befektetési lehetőségeket a távközlési, illetve az informatikai szektorban. Arról azonban nem esik szó, hogy a a 4iG pontosan mekkora összeget ajánlott a 2020-ban 43 millió eurós árbevételt elérő, Montenegróban piacvezető szolgáltatóért.