Feljelentést tesz a Jobbik a Jakab Péterékre rátolató járműkezelővel szemben

Feljelentést tesz a Jobbik a Jakab Péterékre rátolató járműkezelővel szemben

Az utóbbi időben egyre gyakrabban érhető tetten az, hogy a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének, Jakab Péternek a fórumait igyekeznek különböző kormánypárti aktivisták megzavarni az országjárások során. Hasonló eset történt Fonyódligeten is, ahol egy munkagép hajtott rá Jakab Péterre és Steinmetz Ádámra, akik épp közterületen vettek fel egy videót egy túlárazott Mészáros-projekt helyszíne, egy gyermektábor előtt, ahová a kormány hiába ígérte, évek óta nem tudott eljutni egyetlen hátrányos helyzetű gyermek sem. A munkagépet Jakab Péter asszisztense, Molnár Enikő szerette volna mihamarabb megállítani, mielőtt valós veszélybe kerül a két politikus.

A kormánymédia sajátosan értelmezve a történteket, nemtelenül támadni kezdte Jakab Pétert és asszisztensét, Molnár Enikőt. A NER-közeli Vasárnap.hu meg is szólaltatta a munkagép kezelőjét, aki már perrel fenyegetőzött arra az esetre, ha a Jobbik feljelentést tenne a veszélyeztetés miatt. A férfi úgy nyilatkozott az említett interjúban, hogy 

„ha el akarom ütni, nem egy kilométer/órás sebességgel, hangjelzés közepette tolatok hátra, hanem akkor megy ez a gép 25-el is, akkor rákapcsolok és vasalok. ".

A helyszínen ott tartózkodó Molnár Enikőt kérdezte az Alfahír arról, valójában mi is történt a helyszínen.

 

- Most már hétről-hétre történnek olyan esetek, ahol azt láthatjuk, hogy folyamatos támadások érik az ellenzéki politikusokat. Mi történt Fonyódligetnél? Hogy emlékszik vissza az ominózus esetre?

Fonyódligetre azért mentünk forgatni, hogy bemutassuk a szóban forgó beruházást, amely Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik, és azt, hogy milyen ún. „anomáliák” léptek fel. Közterületen állva egy videót vettünk fel, amelyen Jakab Péter és Steinmetz Ádám, a Jobbik két országgyűlési képviselője szerepelt. Mire a munkagép elkezdett tolatni és kis híján elütötte a két képviselőt. 

Erről szólt volna Jakab és Steinmetz fonyódligeti figyelemfelhívása, ha nem tolat rájuk a munkagép

Ahogy arról múlt csütörtökön beszámoltunk, Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a fonyódligeti egykori Erzsébet-tábor helyszínén forgatott, amikor is egy munkagép kis híján elütötte Steinmetz Ádám országgyűlési képviselővel együtt. Így az incidens miatt a helyszínen tartózkodásuk oka, a gyermektábor kérdése elsikkadt.

Ilyen esettel még nem találkoztam sohasem. Kisebb-nagyobb támadásokat átéltünk már, de ilyenre még nem volt példa az országjárások folyamán. Az, hogy valaki egy munkaterületről kihajtva, mások életét veszélyeztetve valakikre rátolat... ez az ember aztán a bocsánatkérés helyett még feljelentéssel fenyeget, azok után, hogy két személy testi épségét veszélyeztette, az engem teljes mértékben felháborít.

Úgy érzem, hogy azok után, amit tett és ahogyan viselkedett, valójában neki kéne bocsánatot kérnie. 

Nem olyan országban szeretnék élni, ahol, ha egy ember, ha elkövet egy bűncselekményt – mert szerintem ez az -, azt az embert a Fidesz médiája áldozatként állítja be, aki ezen felbuzdulva még minket fenyeget.

Nekem három gyermekem van, én egy olyan országban szeretném őket felnevelni, ahol mindennek következménye van.

- Mennyire messziről indult a munkagép? Láthatta a jármű kezelője a politikusokat, amikor elindult?

A munkagép a kerítésen belül volt, amikor a képviselők beszélni kezdtek, majd elhúzták a kerítést és elkezdett kitolatni. Elég messziről indult ahhoz, hogy láthassa a politikusokat, azt is, hogy mit csinálnak, mi történik. Az, aki elhúzta a kerítést, szintén látta, hogy mi történik, mégsem szólt a kollégájának. A munkagép kezelője belenézett a visszapillantóba, látta, hogy több ember is ezen a közterületen tartózkodik, volt velünk operatőr, fotós is. Ez az egész nem történt volna meg, ha vár néhány percet, vagy még azelőtt tolat ki, hogy beállunk forgatásra.

- Feltételez egyfajta szándékosságot a járművezető részéről?

Adott egy több fős csapat, akik közterületen dolgoznak, és adott egy munkagép, ami magánterületen állt, amikor részünkről a munka elindult. A forgatás közepén a munkagép elkezdett tolatni, miközben a kezelője folyamatosan a visszapillantóban nézte, hogy egyenesen a képviselők hátára tolasson. Dönthetett volna tolatáskor úgy is, hogy kikerüli ezt a két politikust, hiszen a hely meglett volna erre a manőverre. Dönthetett volna úgyis, hogy vár néhány percet. Vagy jelez felvétel előtt, hogy adjunk neki teret a kikanyarodására, mert kevésnek érzi a helyet. De nem ez történt. Épp ezért a válasz igen, feltételezem, hogy ami történt, abban volna szándékosság. A felvételeken is látszik, hogy én akkor léptem oda, amikor a munkagép kezelője már túl közel ment a politikusokhoz.

- Sokan támadják önöket azzal, hogy feleslegesen keltek vitára a jármű kezelőjével. Helytálló ez az állítás, vagy valóban veszélyben volt több ember testi épsége is?

A politikusok háttal álltak, így nem tudták felmérni azt, hogy ez a munkagép milyen távolságra van tőlük. Mi, akik körülöttük álltunk és észleltük mi történik, nem akartuk elhinni, hogy a munkagép még mindig tolat, még mindig nem akar megállni. Az utolsó pillanatban léptem oda, amikor már nem várhattuk tovább, hogy megáll-e vagy sem. Amikor felszólítottam őt, hogy álljon meg, akkor már centikre volt a gép Jakab Péterékhez. Azt nem állítom, hogy szándékosan elütötte volna a két politikust, de a szándékos ijesztgetést feltételezem.

- Említette itt a feljelentést, milyen indoklással tett feljelentést a munkagép kezelőjével szemben?

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt tettem feljelentést ismeretlen tettes ellen. Miért közúti? Ugye, itt eleve arról beszélünk, hogy az építkezést egy kerítés választotta el a közterülettől, s mi a közterületen álltunk, ahol a videót készítettük. Nevetséges egyébként, hogy a Fidesz-sajtó már rögtön első mondatában hazudott és tényként közölte, hogy mi építési területen forgattunk – a videón is látszik, hogy ez nem igaz.

Közlekedési jogász: alapos a veszélyeztetés gyanúja, nyomozni kellene Jakab dózeres videója kapcsán

Úgy tűnik, a rendőrség hibázhatott, amikor nem vizsgálódott azon a fonyódligeti helyszínen, ahol majdnem eldózerolták Jakab Pétert, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét, valamint Steinmetz Ádámot, a párt országgyűlési képviselőjét. A közlekedési szakjogász szerint ugyanis pusztán a felvételekből nem lehetséges megállapítani, hogy valóban megvalósult-e a közúti veszélyeztetés tényállása, mert az egészen biztos, hogy az alapos gyanú megáll.

- A NER sajtója igyekezett a helyszínen történt eseménysorokból azt kiemelni, hogy a Jobbik elnöke, Jakab Péter feldúltan beszélt a munkagép kezelőjével. A gép kezelője a kormánysajtónak úgy nyilatkozott: „lehet, hogy olyan stílusban beszélt, ahogy nem kellett volna”, de sérelmezte a Jobbik elnökének stílusát is.

Senkinek nem kívánom, hogy egy ilyen szituációba kerüljön. Akkor már nem az ő testi épsége volt veszélyben, hanem az enyém azzal, hogy mögé álltam - a munkagép és közé. Természetes, hogy felháborodott, ki ne tenné azt, amikor egy ilyet kell átélnie? Feldúltan beszélt, hiszen a körülötte lévő társaiért aggódott – volt is miért, a munkagép kezelője erről „gondoskodott”.

- Milyen visszajelzéseket kapott az esemény után? Történt verbális támadás, vagy inkább az együttérző hozzászólások voltak többségben?

Mivel nem vagyok közszereplő, s az életem nem a sajtóban élem, így természetesen az ismerőseim és a barátaim egyaránt megdöbbenten írtak és aggódtak értem. Amikor hazamentem a három gyermekemhez, a párom megkérdezte, hogy

„jól meggondoltad, hogy te ezt csinálni szeretnéd?”

Ilyen helyzetben természetesen sok mindent átgondol az ember. Azonban azzal, hogy a Fidesz-média ezt a helyzetet először egy megrendezett szituációnak állította be, majd utána úgymond a bántalmazót - aki törvénysértést követett el ebben a helyzetben - egy áldozatnak... ilyenkor újra ugyanazt tudom mondani: jól meggondoltam, mert nem ilyen világban szeretnék élni. 

- Már ebből az esetből is látszik, mennyire elszabadultak az indulatok a választási kampánnyal kapcsolatban – és ez még csak az előválasztási szakasz. Meddig mehet ez így tovább? Van olyan határ, amelyet már senki nem mer átlépni, vagy a legrosszabbra is fel kell majd készülni jövő áprilisig?

Azt láthatjuk, főként az elmúlt 5-6 esztendőt figyelembe véve, hogy a kormánypártoknak semmi sem szent. Náluk nincsenek határok, és olykor, Andersenhez illő meséket tudnak kitalálni, hogy lejárassanak vele ellenzéki politikusokat. Mivel mögöttük egy óriási médiaholding áll, így könnyen el tudják juttatni ezeket az aljas, lejárató híreket az átlag választópolgár számára. Ezért fontos, hogy az emberek legyenek kellően tájékozottak és ne dőljenek be az ilyen híreknek.

Megelégelték Sümegen a fideszes polgármester ámokfutását

Korábban beszámoltunk arról, hogy a múlt hét pénteken Jakab Péter és Rig Lajos utcai fórumát, igyekeztek "sajátos" performansszal megzavarni a környékbeli fideszesek. Az eseményen részt vett Sümeg városvezetője, a fideszes Végh László is. Helyszíni információk szerint a Fidesz irodájából több tucat tüntető özönlött ki, köztük egy bohócjelmezbe öltözött személlyel.

- Jakab Péterrel szemben most már egy elég intenzív támadássorozat zajlik hónapok óta. Tekinthetjük úgyis, hogy a kormány elsősorban a Jobbik miniszterelnök-jelöltjétől tart a legjobban?

Azt szokták mondani, hogy általában az a legnépszerűbb politikus, akit a Fidesz támad vagy, akit a Fidesz el akar hallgatni. Amit itt látunk, hogy Gyurcsányra akarják ráhúzni a teljes ellenzéki kampányt, hajtogatva, hogy mindenki az ő kottájából játszik. De nem lehet figyelmen kívül hagyni a Fidesz részéről azt sem, hogy Jakab Péter népszerűsége az utóbbi időben folyamatosan növekszik. Szerintem van egy kis káosz a Fidesz boszorkánykonyhájában, a következő hetek és hónapok fognak számot adni arról, hogy a Jobbik és Jakab Péter népszerűségének növekedését hogyan kezelik. Ezért van az, hogy hol egy Gyurcsány Ferenc a hír, hol egy Jakab Péter. Tény és való, hogy ma Jakab Péter a legnépszerűbb ellenzéki politikus, meglátjuk hogyan kezeli ezt a Fidesz, reméljük azért több munkagépes eset nem lesz már a kampányban.