Közlekedési jogász: alapos a veszélyeztetés gyanúja, nyomozni kellene Jakab dózeres videója kapcsán

Közlekedési jogász: alapos a veszélyeztetés gyanúja, nyomozni kellene Jakab dózeres videója kapcsán

Úgy tűnik, a rendőrség hibázhatott, amikor nem vizsgálódott azon a fonyódligeti helyszínen, ahol majdnem eldózerolták Jakab Pétert, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét, valamint Steinmetz Ádámot, a párt országgyűlési képviselőjét. A közlekedési szakjogász szerint ugyanis pusztán a felvételekből nem lehetséges megállapítani, hogy valóban megvalósult-e a közúti veszélyeztetés tényállása, mert az egészen biztos, hogy az alapos gyanú megáll.

Kozma Pétert azután kérdeztük a Mészáros-projekt előtti incidenssel kapcsolatban, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta az Alfahírt, hogy

„a Fonyódi Rendőrkapitányság munkatársai az interneten közzétett videofelvételek alapján beazonosították a helyszínt, és adatgyűjtést végeztek, amelynek alapján megállapították, hogy nem történt bűncselekmény”.

Ez pedig azt jelenti, a rendőrség úgy zárta le a nyomozást, hogy nem végeztek helyszíni vizsgálatot.

A sajtóban több hasonló ügyben is szakértőként megszólaló Kozma Péter szerint viszont a rendőrségnek nyomoznia kellene/kellett volna, ha volt feljelentés, akkor az alapján, ha nem, akkor pedig hivatalból.

Több olyan eset is ismert, amikor ugyan nem történt sérülés, azonban a bíróságon elmarasztalták az „ijesztgető” elkövetőt közúti veszélyeztetés miatt. Szóval az, hogy a jobbikos politikusok (értsd: a munkagépnek háttal álló gyalogosok) nem kerültek a kerekek alá, az nem feltételezi azt, hogy nem történt bűncselekmény.

De ezt csak a helyszíni adatgyűjtéssel, igazságügyi műszaki szakértő kirendelésével, az érintettek meghallgatásával lehetne megállapítani, vagy épp kizárni.

A jogász szerint

  • meg kellene mérni, milyen távolságra állt meg az emberektől a jármű (hiszen az nem érzékelhető a képsorokon),
  • milyen sebességgel haladt addig a pontig,
  • ki kellene számítani, hogy tényleg biztonsággal meg lehetett-e állítani azt a munkagépet, vagy volt rá esély, hogy esetleg elütheti az embereket.
  • Azt sem tudjuk, milyen volt az útminőség.
  • Sóderes volt-e, hiszen akkor hosszabb a fékút, akár nekik is csúszhatott volna a gép, vagy aszfaltburkolatról van szó.
  • De még azt sem lehet megállapítani teljes bizonyossággal, hogy magán/munkaterületen történt-e az incidens, vagy közúton/járdán

- sorolta a Facebook-videóból egyértelműen nem látható, ugyanakkor a rendőrség által nem vizsgált tényezőket a szakértő.

„Hogy az alapos gyanút nem érzékeli a rendőrség, azt hibának gondolom”

- magyarázta.

Fontos tényező a sofőr viselkedése is. Ugyanis a fentiekkel szemben az viszont jól kivehető, hogy a férfi többször is hátrafordul, így tisztában volt azzal, hogy Jakab Péterék irányába halad az általa vezetett jármű, de figyelmeztető hangjelzést mégsem lehet hallani. Dudálni minden esetben kell, és ha a figyelmeztetésre sem mennek el az útból a gyalogosok, akkor sem szabad őket elütni - teszi hozzá némi malíciával a közlekedési szakjogász.

„A sofőr magatartása önmagában kimeríti a törvényi tényállásban felsoroltokat, magyarul, hogy szándékos veszélyeztetés, ijesztgetés valósult meg. Hogy a tényleges veszély megvalósult-e, azt pedig megint csak úgy lehet megállapítani, ha a helyszínen rögzítjük az adatokat”

- ismételte meg Kozma Péter.

A Fidesz-szekta lassan eléri az emberölés tabuját?

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.) Jakab Péter csütörtökön mutatott be egy videót Facebook-oldalán, ami eredetileg arról szólt volna, hogy a fonyódligeti Erzsébet-tábor felújítását hogyan végzi Mészáros Lőrinc építőipari érdekeltsége.

Közúti veszélyeztetést követ el egyébként az, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét, testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki.