Sorsára hagyott mezőgazdaság - Már hagyma és burgonya terén is behozatalra szorul Magyarország

Sorsára hagyott mezőgazdaság - Már hagyma és burgonya terén is behozatalra szorul Magyarország

Szijjártó Péter nemrégiben jelentette be, hogy létrejön egy termőföld tőkealap az Eximbanknál, 400 millió euró értékben, a magyar élelmiszeripar szereplőit fogja segíteni, hogy a stabil alapanyag-ellátáshoz szükséges földterületek rendelkezésre álljanak.

Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője az ATV-ben arról beszélt, hogy korábban 200 000 hektárnyi termőföldje volt a magyar államnak, amelynek egy jelentős részét később privatizálta. Úgy tűnik, mostanra felismerte a kormányzat, hogy mekkora vétket követett el - mondta. 

„Az egyik legjelentősebb nemzeti vagyont játszották ki a saját baráti körüknek. Nem tudom mi lesz az az érvrendszer, amellyel majd el akarják adni ezt az ötletet"

- vetette oda Magyar Zoltán.

Az élelmiszerhelyzet olyannyira elfajult hazánkban, hogy már az olyan magyarnak gondolt élelmiszerek terén, mint a hagyma, a burgonya és a paprika esetében is behozatalra szorul Magyarország. 

"Az Orbán-kormánytól 11 éve azt halljuk, hogy a családi gazdálkodók pártján áll. Lehet, hogy igazuk van, csak azt nem tudjuk, hogy mit neveznek családi gazdálkodásnak. Mert ez a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy minden településen lennének olyan családi gazdálkodók, akik megfelelő birtokmérettel és eszközökkel rendelkeznek."

Magyar Zoltán kiemelte, hogy jelenleg egy magyar falu átlagosan maximum 3 családot tud ellátni normálisan, hiszen a települések körött lévő termőföldek 80 százaléka néhány család kezében van. 

"A Fidesz-kormány pedig úgy tűnik ebben érdekelt."