A Jobbik szerint gyerekeink jövőjére a legnagyobb veszélyt Orbán Viktor és a Fidesz jelenti

A Jobbik szerint gyerekeink jövőjére a legnagyobb veszélyt Orbán Viktor és a Fidesz jelenti

Orbán riadót fújt, a Rogán-Habony-duó pedig ezt tudta szállítani. Hirtelen mégiscsak lehet népszavazást tartani, hiszen el kell terelni a figyelmet arról, hogy 2021-ben Európa közepén azért figyeltek meg és hallgattak le törvénytelenül magyar állampolgárokat, mert kritikusak az orbáni rezsimmel szemben - írja közleményében a Jobbik.

Az ellenzéki párt szerint arról is terelni kell a témát, hogy nem kapunk pénzt az Európai Uniótól az Orbán-család gátlástalan közpénzlopása miatt.

„Pedig kaphatnánk, hiszen Brüsszel csak két dolgot kér: legyen független az igazságszolgáltatás, és fejezzék be a lopást. Árulkodó, hogy eszük ágában nincs ennek eleget tenni. Ezért beletolták mindannyiunk arcába a legújabb fideszes parasztvakítást és szemfényvesztést, a kamunépszavazást."

 

A Jobbik szerint pontosan tudják, hogy „egy bűnszervezet fenntartása és működtetése nem kormányzás; Orbánék csak lopni, hazudni tudnak, és persze törvénytelenül megfigyelni a politikai ellenfeleket, akik bármilyen módon veszélyeztetik az orbáni maffiaállamot."

A néppárti Jobbik szerint gyerekeink jövőjére a legnagyobb veszélyt Orbán Viktor és a Fidesz jelenti. Gyerekeinket tőlük kell megvédeni. Erről kellene inkább népszavazást tartani. Jó hír azonban, hogy lesz ilyen is: úgy hívják, hogy előválasztás, amit egy választás követ majd.

„A gyáva zsarnok retteghet is tőle – hamarosan róla és a bűnbandája sorsáról fog dönteni a magyar nép"

- zárul a Jobbik közleménye.