Ön szerint melyik ellenzéki párt frakciója lehet a legnagyobb? És ki a hetedik kormányfőjelölt?

Ön szerint melyik ellenzéki párt frakciója lehet a legnagyobb? És ki a hetedik kormányfőjelölt?

Ahogy arról beszámoltunk, a jelen állás szerint 271 egyéni képviselőjelölt és 7 miniszterelnök-jelölt adott be nyilvántartásba vételi kérelmet az Országos Előválasztási Irodához (OVI), ugyanakkor azt még nem lehetett tudni, hogy ezek a jelentkezések hogyan oszlanak meg a különböző jelölő szervezetek között. 

Az Alfahír értesülései szerint így áll a helyzet:

  • Momentum 62,
  • DK 60,
  • Jobbik 52,
  • LMP 22,
  • MSZP 43,
  • LMP 22,
  • Új Világ Néppárt (ÚVNP) 15,
  • Párbeszéd (P) 13 jelölt.

Van 4 fő "bizonytalan" jelölt is, ők úgy adták be a jelentkezésüket, hogy vagy nem jelölték meg a befogadó frakciót, vagy pedig nem egyértelműen tették azt meg. 

Ugyanakkor a nyilvántartásba vételi eljárások még nem zárultak le teljesen a hiánypótlások miatt, így jelen pillanatban még nem tud az OVI végleges számokat mondani, annyit viszont már most tudtak közölni az Alfahír érdeklődésére, hogy

10-nél kevesebb körzetben lesz egy jelölt, kb. 55-60 körzetben két jelölt lesz, és kb. 40 körzetben három vagy több jelölt indul az előválasztáson. Pontosabban kezdi meg az aláírások gyűjtését. 

Fontos még a frakciók kapcsán, hogy főszabály szerint egy befogadó frakciót jelölhettek meg a kérelmezők, mégpedig a hat lebonyolító párt egyikét. A hat lebonyolító párt és az ÚVNP között született megegyezés értelmében azonban az ÚVNP jelöltjei megjelölhették az ÚVNP-t is, mint befogadó frakciót, viszont a megállapodás értelmében az ellenzéki pártok abban az esetben mérlegelik az ÚNVP számára a frakcióalakítás jogát, amennyiben legalább 5 jelöltje megnyeri az országgyűlési választásokon az egyéni körzetét. Így számukra szükséges volt, hogy a hat lebonyolító párt egyikét jelöljék meg, mint másodlagos befogadó frakció, ha nem nyerne annyi jelöltjük, ami a frakcióalakításhoz szükséges - hangsúlyozta az Iroda. 

A hivatalos honlap szerint eddig hat politikus indult el a miniszterelnök-jelöltségéért:

  • Dobrev Klára (DK),
  • Fekete-Győr András (Momentum),
  • Jakab Péter (Jobbik),
  • Karácsony Gergely (MSZP-P-LMP),
  • Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom),
  • Pálinkás József (ÚVNP).

Az eddig nem ismert hetedik indulása még nem biztos, hiszen még esetében is hiánypótlásra van szükség, ugyanakkor a kiszivárgott információk szerint ő Ecsenyi Áron, a Le az Adók 75%-val Párt jelöltje.