Koncepciós perben kivégzett hozzátartozójával támadják Vácon az ellenzéki jelöltet

Koncepciós perben kivégzett hozzátartozójával támadják Vácon az ellenzéki jelöltet

Szerdán Orbánék váci propaganda szócsöve, a Váci Mérték blog nem hagyhatta szó nélkül a város által október 23-ára tervezett rendezvényeit, így publikáltak egy röpke eszmefuttatást "Szégyen" címmel. Ebben természetesen Vác ellenzéki polgármestere, Matkovich Ilona mellett az alpolgármestert, Inotay Gergelyt sem kímélték. A lakájmédia ezúttal is igen kreatív indokot talált arra, hogy az ellenzéki vezetésnek mivel is lehetne kínos pillanatokat okozni. Nem magyaráznánk túl a dolgot, így álljon itt feketén-fehéren, kimásolva az anyag leleplező tételmondata:

sem Vác város polgármestere, sem egyetlen alpolgármestere nem mond beszédet, vagy méltatást az 1956-os forradalom ünnepén.

A Hír TV munkatársaként is közreműködő Molnár Péter által megosztott tartalomban ezután következik csak az igazán érdekes rész, ahol a Jobbik civil jelöltjét, Inotayt azzal támadja a szerző, hogy furcsállja az ő hallgatását, mivel  személyesen neki biztosan lenne mondanivalója. Molnár szerint a képviselő-jelölttől szívesen meghallgatná gondolatait Brusznyai Árpád emléktáblájának koszorúzásánál, majd felveti a kérdést, hogy vajon elszámol-e Brusznyai Árpáddal, aki Inotay feleségének a nagyapja.

A teljes történet megértéséhez érdemes elolvasni a politikus erre tett Facebook reakcióját is, melyben Brusznyai Árpád lányának, Margitnak a szavait idézi. Ebben többek között kitér rá, hogy feleségének nagyapját, Dr. Brusznyai Árpádot 33 évesen egy koncepciós per végén, koholt vádak alapján, 1958. január 9-én végeztette ki az akkori hatalom.

Számos ÁVH-st és pártembert mentett meg a lincseléstől, amikor a Veszprém Megyei Forradalmi Munkástanács élén állt

- tette hozzá, aki szerint a történelem újból ismétli önmagát. "A hatalom ismét az „aki nincs velünk, az ellenünk van” logika alapján működik. A hatalom által fizetett propagandisták a remélt jólét és a biztos megélhetés kedvéért – ahogy édesapámmal tették – olyan embereket járatnak le, akik veszélyeztetik kenyéradóik hatalmát".

A "leleplező" sztori csütörtökön ért körbe, amikor is a Vác Online leközölte a "Szégyen" című írást. Mondanunk sem kell, hogy természetesen ez a lap is erőteljesen kötődik a kormányhoz, ugyanis a

felelős kiadója a Hellodunakanyar Kft., ami annak a Zámbó Emesének a tulajdona, aki Rétvári Bence minisztériumi munkatársa.

A Vác Online egy fokkal már etikusabban járt el az ügyben, így ők az acélos eszmefuttatás mellet Inotay bejegyzését is megemlítették. Azt mondjuk nem bírták megállni, hogy ne feltételezzenek itt is egy háttérben meghúzódó Gyurcsány-szálat, ami most a Fidesz megzavarodott kampány kommunikációjának az alappillérét képezi, így az alábbi megállapításokra jutottak a képviselő-jelölt bejegyzése kapcsán:

  • Inotay Gyurcsány váci embere, a szegény ember váci Márky-Zay-ja, a kereszténydemokráciától, a jobbikos eszméken át a dékás globalizmusig mindent és semmit, csak önmagát képviselő politikai amatőr.
  • Bejegyzésében részben vagy egészében kampánystratégiai idegenkezűséget vélnek felfedezni.

Míg végső konklúzióként még egyszer belerugtak Inotayba és családjába és arra jutottak,

Inotay oldalán megjelentek tanúsítják és a történelmi tapasztalat is megtanította, hogy a családi örökösök nem biztos, hogy a szellemóriások örökségét is bírják.

Ebből az esetből is jól kirajzolódik, hogy bár nem áll messze a kormánymédiától az ellenzéki politikusok lejáratása során, hogy fittyet hányjanak bizonyos erkölcsi normákra és etikai elvekre, mindig képesek új fokozatra kapcsolni a propagandagépezetet, ami 2022-re tekintve kemény mocskolódást és támadásokat vetít előre, nem kímélve a politikusok magánéletét és családját.