Dudás Róbert nyílt levélben kérte Orbántól, azonnal intézkedjen a kormány a rekordmagas benzinár miatt

Dudás Róbert nyílt levélben kérte Orbántól, azonnal intézkedjen a kormány a rekordmagas benzinár miatt

Nyílt levelet írt Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke a rekordmagas üzemanyagárak kapcsán Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiben kiemelte, egyedül a kormánynak van lehetősége megfékezni azt. Emlékeztetett, Horvátország kormánya megtette a szükséges első lépéseket, befagyasztotta az üzemanyagok árát, mert a nemzeti gazdaság, az élelmiszerárak növekedésének féken tartása ezt követelte meg.

Levelében feltette azt a magyarok millióit foglalkoztató kérdést, hogy a kormány vajon mikor jelent be lépéseket, mikor intézkedik, hogy ne dráguljanak tovább az üzemanyagok, mikor tesz lépéseket annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen, a mára szinte mindannyiunk számára mindennapos költséget.

A benzin ára is 500 forint fölé nő, Jakab szerint a kormánynak azonnal lépnie kell

Szerdától a 95-ös benzin átlagára literenként 5 forinttal, 501 forintra emelkedik, a lélektani határt már korábban megugró gázolajé viszont változatlanul 512 forint marad a hét közepén - írja a holtankoljak.hu alapján az Mfor. Az említett átlagárakból adódóan a benzin már 80, míg a gázolaj 66 százalékkal kerül majd többe, mint másfél évvel ezelőtt: ez pedig több ezer forintnyi differenciát jelent egy-egy teletankoláskor.

Mint írja, sajnálattal hallotta a múlt csütörtöki kormányinfón, hogy Gulyás Gergely miniszter úr egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy a kormány jelenleg nem tervez beavatkozást.

"Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azt gondolom, hogy a rekordmagas üzemanyagár már önmagában beavatkozást igényel, de ha még figyelembe vesszük azt is, hogy mennyi mindenre lesz rövidesen kihatással, milyen áremelések fognak jelentkezni az alapvető élelmiszerektől a zöldség-gyümölcsön át egészen az építőanyagokig, akkor nem lehet kérdés a kormányzati beavatkozás szükségessége. Személy szerint bízom abban, hogy a 2004-ben elmondott gondolatait ma is vallja, nevezetesen, hogy ilyen magas áraknál a jövedéki adó drasztikus csökkentése szükséges."

- fogalmazott Dudás.

Kiemelte, 2004-ben nem a Fidesz volt kormányzati pozícióban, most viszont igen. "Akkor nem tudta megtenni azt, amit most viszont igen. Kérem ezért Önt, Önön keresztül pedig Magyarország kormányát, hogy első lépésként fagyasszák be az üzemanyagok árát, mint azt tették déli szomszédaink, ez idő alatt pedig dolgozzák ki a jövedéki adó csökkentésének folyamatát, mert ez ma minden magyar embernek az érdeke" - zárta nyílt levelét a Jobbik országgyűlési képviselője.

Dudás Róbert egyébként Facebook oldalán jelentette be, hogy a Jobbik Stop benzináremelés! címmel petíciót indított, amelyben azt követelik, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben engedje el a kormány az üzemanyag jövedéki adóját.

Mint azt korábban lapunk is kiszámolta, az ötszáz forintos benzinárban nagyjából 230 forint az adó, azaz a magyar költségvetés tiszta bevétele.

Ha 500 forint egy liter benzin, abból 230 forint az adó

Történelmi magasságokban járnak az üzemanyagárak, a kormánynak pedig hatalmas mozgástér áll rendelkezésére ahhoz, hogy csökkentse a lakosság terheit - erre utaló magatartást azonban egyelőre nem láthatunk. Péntektől újabb drágulás sújtja az autósokat, átlagosan egy liter benzinért 482, míg a gázolaj literjéért 493 forintot kell majd kifizetni a kutakon.

A jövedéki adó csökkentése vagy épp elengedése csak egy a lehetséges lépések közül. A kormányzat valóban tett olyan gesztust, hogy 50 dolláros hordónkénti ár felett benzin esetében 5, gázolaj esetében 10 forinttal kevesebb jövedéki adót szed be az autójukat tankolóktól, de amikor hetente kétszer, szerdán és pénteken is ennyivel növekszik az ár, akkor ez bizony édeskevés.

Szakértő cáfolja Gulyás Gergely kijelentését, miszerint hazánkban a legolcsóbb a benzin

Gulyás Gergely a tegnapi kormányinfón arról beszélt, hogy a kormány a változó üzemanyagárat, ami egyébként az uniós országok között az egyik legalacsonyabb, folyamatosan figyelemmel kíséri. A GKI vezérigazgatója szerint azonban ez nem igaz, az Európai Unió 27 tagállama közül a benzin ára a hetedik, a gázolajé pedig a tizennegyedik legolcsóbb Magyarországon - nyilatkozta Molnár László az ATV-nek.