Verstappen nyerte a Mexikói Nagydíjat, Perez hazai pályán dobogós

Verstappen nyerte a Mexikói Nagydíjat, Perez hazai pályán dobogós

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjat, így már 19 pont az előnye az összetett élén a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben. A 24 éves Verstappennek ez volt az idei kilencedik és pályafutása 19. futamgyőzelme, a mexikóvárosi pályán pedig harmadszor diadalmaskodott. Verstappen mögött Hamilton végzett a második helyen, a dobogó alsó fokára pedig a másik Red Bullt vezető, hazai közönség előtt szereplő Sergio Pérez állhatott fel.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A rajt főszereplője Verstappen volt, aki a harmadik kockából jó ütemben startolva, kihasználva a pole pozícióból induló és így előtte haladó Valtteri Bottas Mercedese által keltett szélárnyékot, az első kanyarban elsőként fordult el, mert nagyon rövidet fékezett a mellette száguldó Hamiltonhoz és Bottashoz képest. Verstappen mögé Hamilton sorolt be másodikként, miközben Bottas megpördült, mert versenyautójának jobb hátsó kereke összeért Daniel Ricciardo McLarenjének első szárnyával. Közben a mezőny hátsó része feltorlódott az első kanyar után a forgalommal szemben álló Bottas miatt, többen ütköztek, ketten kiestek, így a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót.

A Safety Car az ötödik kör elején engedte útjára a mezőnyt, az élen Verstappen, a második helyen Hamilton, harmadikként pedig Pérez száguldott.

A 30. körre Verstappen csaknem 10 másodperces előnyt épített ki Hamiltonnal szemben, akit viszont Pérez szorongatott, a mexikói ugyanis 1,5-2 másodpercnél jobban nem maradt le a brit címvédőtől. A Mercedes a 30. kör elején kerékcserére a boxba hívta Hamiltont, erre reagálva a Red Bull elsőként Verstappen versenyautóján váltott abroncsokat, mégpedig a 33. körben. Az élre így Pérez került, aki viszont a 40. körben szintén a boxba hajtott új gumikért, és harmadikként tért vissza a pályára.

Húsz körrel a leintés előtt Verstappen, Hamilton, Pérez volt a dobogós helyeken haladók sorrendje, de a Red Bull mexikói versenyzője gyorsabb volt a vb-címvédőnél, így üldözőbe vette a második helyért. A hajrában Pérez kétszer-háromszor próbálkozott Hamiltonnal, de valós támadást nem tudott indítani riválisa ellen, viszont így is ő lett az első mexikói Forma-1-es versenyző, aki dobogóra állt a hazai versenyén.

Így örült Sergio Perez édesapja fia hazai pályán elért dobogós helyének:

Bottas a rajt utáni megpördülése után a mezőny végére csúszott, végül nem is tudott felzárkózni, ugyanakkor az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört.

A végeredmény:

A versenyzők pontversenyében Verstappennek 312,5 pontja, Hamiltonnak 293,5 pontja van. A konstruktőrök versenyében a Red Bull 478,5 ponttal áll, nagy versenyben vannak az eddig 477,5 pontot szerző Mercedesszel. A vb jövő hétvégén, a Brazil Nagydíjjal folytatódik.

(MTI nyomán)