Kövér László a legocsmányabb kereszténygyalázásnak tartja a norvég posta meleg Mikulásos reklámját

Kövér László, Székelyföld, Szent István
Kövér László beszédet mond a Szent Király Szövetségének Kárpát-medencei találkozóján az erdélyi Oroszhegy községhez tartozó Székelyszentkirályon 2021. augusztus 8-án.
MTI/Veres Nándor

A Hír Tv Bayer show című műsorában a két Fidesz-alapító (Bayer Zsolt és Kövér László) rögtön az elején egyetértett abban, hogy a világ egyre gyorsabban rohan a vesztébe - írja a 24.hu. Kövér szerint hideg polgárháború zajlik a világban.

A műsorban szóba került, hogy a Fideszt akkor is megalapították volna-e, ha már akkor tudják, hogy 2021-ben a szabadságot majd az jelenti, hogy a norvég posta reklámjában homoszexuálisnak állítják be a Mikulást, mire a házelnök azt felelte, hogy

akkor csinálja, akinek két mamája van, de ez ma már nem annyira mellbevágó, mint akkoriban lett volna.

Kövér szerint végül mégis megalapították volna a Fideszt azért, hogy próbáljanak ellenállni a gonosznak. Még inkább küzdöttek volna, csak az ellenség-barát felismerő rendszerük jóval differenciáltabban működött volna. Kövér László a norvég reklám miatt várja a katolikus egyház és minden jóérzésű keresztyén tiltakozását, amiért meggyalázták Szent Miklós emlékét, és köpnek mindarra a hagyományra, ami ebből fakadt évezredeken át.

 A házelnök nem tudja a reklámot egyszerű, olcsó poénkét értékelni, amit egy államinak nevezett cég meg a média megenged magának, sokkal inkább

a legocsmányabb kereszténygyalázás ami az utóbbi években persze már megszokottá válik, de ha úgy viselkedünk, mintha ez a mindennapok része lehetne, akkor persze az is lesz előbb-utóbb.

A két Fidesz-alapító egyetértett abban, hogy ez a reklám a normális, tisztességes homoszexuális felebarátaikat is felháborítja.

A vasárnapi adás felvételről ment és nem volt szó benne a kiszivárgott hangfelvételről, amelyen titkosszolgálati vezetőknek beszélt Kövér László, és amelynek a leirata Bayer Zsolt blogján már csütörtökön megjelent.

Kövér László a titkosszolgálat vezetőinek arról beszélt, hogy az ellenzék nemzetbiztonsági veszély és számít a munkájukra ez ügyben

Kövér László házelnök arról beszélt tavaly egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a szolgálatok munkájára - írja a Direkt36 egy birtokába került beszéd alapján. A házelnök 2020.