"Meghátrálni nem fogok" – üzeni a Fidesz provokátora által megütött Fricsovszky-Tóth Péter

"Meghátrálni nem fogok" – üzeni a Fidesz provokátora által megütött Fricsovszky-Tóth Péter

Vasárnap Fricsovszky-Tóth Pétert, az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltjét megütötte Hegymegi István, a DK-ból kizárt gyáli önkormányzati képviselő Dobrev Klára lakossági fórumán Gyálon. A Pest megye 7. számú választókerületében induló közös jelölt aznap este közösségi oldalán reagált a történtekre, és a korábbi sajtóhíreket cáfolva elmondta, ő nem verekedett, Hegymegi köpte le, majd ütötte meg. Később mentő érkezett ki a jelölthöz, hogy kórházba szállítsa, ő azonban megvárta a fórum végét. Az eset sértettje szerint Hegymegi valójában már kormánypárti provokátorként működik.

Az ellenzéki színekben induló civil jelöltet hétfői, Jakab Péterrel Maglódon megtartott utcafórumán személyesen kérdeztük az incidens részleteiről.

Fricsovszky-Tóth az előzmények kapcsán lapunknak kifejtette:

"Most már tényleg egyértelművé vált, hogy a formálisan még az ellenzék kötelékébe tartozó Hegymegi István DK-s önkormányzati képviselő alapvetően nem a DK, nem az ellenzék értékeit tartja szem előtt, hanem egy a Fidesz által képviselt provokációt valósít meg most már lassan nyolc hónapja." 

Elmondta, Hegymegi az előválasztás előtt és alatt is választási visszaéléseket követett el, megtévesztette az ellenzéki szavazókat, többször kellett figyelmeztetni, az OEVB kitiltotta például az előválasztási sátorból, mert volt, hogy eltűnt egy másik cimborájával egy egész napnyi szavazatokkal tele lévő urnákkal – idézte fel Fricsovszky-Tóth Péter, hozzátéve:

"Az egész tevékenysége az elmúlt 8-9 hónapban arra irányult, hogy aláássa az ellenzéki összefogást, és az én személyemet minden tekintetben próbálja lejáratni a polgárok előtt."

A konkrét incidens kapcsán felidézte azt is, fél órával előbb, 11 órakor érkeztek a gyáli művelődési ház belső kertjében zajló eseményre, ahol meglátta, hogy Hegymegi is jelen van. Fricsovszky-Tóth odament hozzá, majd közölte vele, nem szeretné, ha folytatná ezt a balhét, lejáratást vagy bizonyítsa tényekkel, amit állít, mert jelen pillanatban semmi mást, csak a Fidesz érdekeit képviseli. Majd, mint fogalmazott:

"Szó szót követett, elmondott az égvilágon mindennek, én pedig, vállalom, azt mondtam, hogy ő a Fideszt szolgálja, elfordultam, ott volt még 4-5 ember, visszafordultam, és azt észleltem, hogy egy hatalmas köpés jön az irányomba, ezt szintén a tanúk meg fogják tudni erősíteni. És hát nem gyakran szoktak leköpni, tehát próbáltam a jobb kezével ellökni magamtól, és ahogy előrehajoltam, akkor jött balról az ütés. Utána hátraléptem, mert megmondom őszintén, nem számítottam rá, és utólag felvételről visszanézve látszik, hogy megráztam a fejem, mert meg is szédültem."

Hozzátette, ezt követően kiment, és szólt a hatóságoknak. Leszögezte ugyanakkor, hogy a mentők nem azért távoztak, mert nem tartották ezt a helyzetet elég súlyosnak, hanem megbeszélték, hogy beviszi őt a párja CT-re. Szerinte valószínűleg az lett volna az egyik cél, hogy elmaradjon, ezért várta meg a fórum végét inkább, mielőtt a Merényi kórházba ment – indokolta döntését.

Az ügyben Fricsovszky-Tóth feljelentést tett, így a rendőrség nyomoz, bocsánatkérésre azonban semmi esélyt nem lát, mivel nem győzte hangsúlyozni, hogy "nem egy a propaganda általi megtévesztésről van szó, azt meg lehet beszélni, hanem tudatosan, aljas módon, előre megtervezve, részben anyagi indokok miatt történt" – tette hozzá az ellenzéki jelölt.

"Az egyik szemem alatt még van hely, tehát április 3-ig még van 34 nap"

– reagált viccesen arra a kérdésre, számít-e még hasonló, tettlegességig fajuló esetre a választási kampány során.

"Azt gondolom, ha ez kell ahhoz, hogy az emberek észrevegyék, hogy milyen maffiaállamban élnek, és ez nem az ellenzék, hanem a Fidesz, akkor meghátrálni nem fogok"

– tette hozzá végül a megválasztása esetén a Jobbik frakciójába beülő civil jelölt.