Borsod másik arca: 30 ezer forintot is ígérhetnek a szegényeknek egyetlen fideszes szavazatért

Borsod másik arca: 30 ezer forintot is ígérhetnek a szegényeknek egyetlen fideszes szavazatért

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében minden választás alatt különös figyelmet érdemelnek a szegény kistelepüléseken tapasztalható pénzosztások, nincs ez másképp 2022-ben sem: krumplival csak a kezdőket lehet meggyőzni, a rutinosabbak már tudják, hogy több is juthat nekik.

Mint arról az Átlátszó cikke nyomán lapunk is beszámolt, rendkívül alapos statisztikai adatsor került nyilvánosságra Borsod megye 5-ös számú választókerületéből, mely arról tanúskodik, hogy a Fidesz a komplett térséget szavazati arányok szerint elemzi, ehhez pedig a „túlgyűjtött” ajánlóívek és különböző támogatói aláírások szolgáltathatnak adatbázist.

Bár nem valószínű, hogy a megismert adatbázis csak ebben a választókerületben létezik, annyi biztos, hogy Borsod 5-ben szoros eredményt jósolnak Erdei Sándor Zsolt, az Egységben Magyarországért jelöltje és Hörcsik Richárd fideszes parlamenti képviselő között. Ebből kiindulva pedig nem lehet meglepő, hogy az egyik itteni kistelepülés szántóföldjére 19 ukrán-magyar kettős állampolgár van állandó lakcímre bejelentve; ők április 3-án vélhetően csak a választás miatt fogják átlépni a határt, azzal a céllal, hogy ne csak listán, hanem egyéniben is szavazhassanak Hörcsikre. Ez az a fajta választási csalás, amit nemrég legalizált az Országgyűlés fideszes többsége, és ami sok határmenti térségben akár az egyéni mandátum sorsa felett is dönthet.

Az Alfahír megkeresésére Erdei Sándor Zsolt elmondta, a mélyszegénységben élő emberek buszoztatására és lefizetésére irányuló mozgolódás már most érzékelhető a választókerületben.

„A Fidesz nem állt le az aláírások gyűjtésével, ugyanis szeretnék meghaladni azt a számot, amit 2018-ban teljesítettek. Erre vannak elvárt normatívák, melyek érdekében maga Kubatov Gábor is ellátogatott a térségbe, eligazítást tartani a helyi polgármestereknek és aktivistáknak. Azt viszont tudom jelezni: a polgármesterek egy részének nem tetszik, hogy központi, fideszes elvárásra a közmunkásokat aláírások gyűjtésére kellene küldeni munkaidőben, vagy ha munka után, akkor másnap szabadnap jár nekik. Sok az elégedetlen vezető, ráadásul a számok nem feltétlenül hitelesek, hiszen sokan csak kényszerből írnak alá nekik, például azért, mert a közmunka elvételével fenyegették meg őket.” – nyilatkozta az ellenzék közös jelöltje, „iskolapéldának” nevezve a választói listázást és a megfélemlítést.

Erdei Sándor Zsolt elmondta, maguk is észlelik, hogy a kormánypártokhoz köthető személyek már toborozzák a sofőröket, míg maguknak a választóknak akár 30 ezer forintot is felajánlanak, ha cserébe vállalják, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjére fognak voksolni.

„Úgy hallani bizonyos forrásoktól, hogy 25 ezer, vagy extrém szükség szerint akár 30 ezer forintot is ígérnek egy Fideszre leadott szavazatért. Korábban, aki leszavazott délelőtt, az 5-10 ezer forintot kaphatott, majd ez az összeg délutánra, az urnazárás előtti órákra 15 ezer forintra emelkedhetett. Most már látható, hogy bármire hajlandók lehetnek a győzelemért”

- nyilatkozta Erdei, hozzátéve, a választókerületben nüanszokon fog múlni a végeredmény, és ezért döntő szerepe lehet annak, hogy tudják-e majd a fideszesek mozgósítani a frissített Kubatov-listában lévő embereket, valamint annak is, hogy a „táskás emberek” mennyire tudják összefogni a választói csoportokat.

A közös ellenzéki induló szerint reális esély van arra, hogy a választások napján tömegével fognak pénzért szavazni utaztatott emberek, ők már most több helyről hallják, hogy vélhetően hol és ki fogja vezetni az autókat és osztani a pénzt.

„Felháborító, hogy 12 év kétharmados kormányzás után ott tartunk, hogy a helyi kiskirályok pénzzel vesztegethetik meg a kiszolgáltatott helyzetben lévő közmunkásokat, szegénységben élőket. Ez egy kudarcos kormányzás beismerése.”

– jelezte.

Azt mondta, figyelemmel fogják kísérni a csalási kísérleteket, valamint emlékeztetett arra is, hogy egymillió forint jutalmat ajánlottak fel annak, aki bizonyíthatóan választási csalást leplez le.

„Mindent megteszünk azért, hogy amennyire csak lehet, tisztán tartsuk a választást, és ne könnyítsük meg a Fidesz dolgát. Mi becsületesen, tisztességesen járjuk a választókörzetet, én minden nap négy helyre megyek, mind a 98 települést bejárom. Találkozunk és beszélgetünk az emberekkel, mert ebben hiszünk, nem pedig a csalásban, ami a Fidesz sajátjává vált az elmúlt 12 évben”

- fogalmazott lapunknak az Egységben Magyarországért jelöltje.