Egységben Magyarországért: Megélhetési válság fenyeget

Egységben Magyarországért: Megélhetési válság fenyeget

A rekordütemű infláció egyenesen következik a Fidesz csődöt mondott gazdaságpolitikájából, és a kormányváltás után meg kell állítani a magyar embereket megélhetési válságba taszító drágulást - hangoztatták az Egységben Magyarországért keddi online sajtótájékoztatóján.

Jánosi-Lesi Ágota (DK) Pest megyei képviselőjelölt felhívta a figyelmet arra: gyakorlatilag nem telik el úgy nap, hogy ne látnának napvilágot megdöbbentő inflációs számok - legutóbb például az derült ki, hogy az építőiparban 20, helyenként 30 százalékos áremelkedést lehet tapasztalni. Egyszerre emelkednek rekordmértékben az anyag- és a munkaköltségek is. Egyre több család kénytelen ezért elhalasztani a tervezett felújításokat - tette hozzá.

A drágulás első számú felelőse az a kabinet, amelyik az elmúlt hetekben megpróbált viccet csinálni abból, hogy az euró árfolyama megjárta a 400 forintot is

- mondta. Szerinte a kormányváltást követően az új kormány feladata az lesz, hogy felkészítse az országot az euró bevezetésére, „az ágazatokon átívelő infláció példája ugyanis jól mutatja, hogy a magyar emberek érdeke ma az, hogy erős és stabil fizetőeszközük legyen”.

Vajda Zoltán (MSZP) budapesti képviselőjelölt az élelmiszerboltokban tapasztalható áremelkedésről szólt kiemelve, hogy egyes alapvető zöldségek és gyümölcsök ára néhány hét alatt szabadult el, így ma már például 800 forintot is elkérnek egy kiló paradicsomért.

Ez a drágulás megélhetési válságba fogja taszítani magyar családok tömegeit

- hangsúlyozta, és kifejtette: a kormányváltást követően ezért nem csupán a brutális tempójú infláció megfékezése lesz a feladat, hanem az is, hogy gondoskodjanak azokról a hátrányos helyzetben élőkről, akik ezekben a napokban már a saját bőrükön érzik az alapvető élelmiszerek drágulását.

Csárdi Antal (LMP) budapesti képviselőjelölt arra emlékeztetett: Orbánék az elmúlt években tudatosan gyengítették a forintot, hogy az olcsó és kiszolgáltatott munkaerővel a külföldi multik kedvében járjanak. Szerinte ma ott tartunk, hogy a kereskedők, amikor beárazzák a különböző termékeket, azt az eshetőséget is figyelembe veszik, hogy hova változhat néhány óra, egy-két nap alatt a forint-euró árfolyam.


Megengedhetetlen, hogy a magyar kormány képtelen vállalni a felelősséget, amikor az infláció ágazatokon átívelve rombolja le a gazdaságot

- mondta az LMP-s képviselő.

A politikus szerint április 3-án egyszerre kell leváltani a Fidesz-kormányt és a NER korrupt rendszerét, az infláció megfékezése és a társadalmi különbségek csökkentése érdekében, valamint azért, hogy egyszer s mindenkorra véget vessenek a tisztességtelen gazdagodásnak.