Szabó Ervin: "Mindent megteszek azért, hogy megszűnjön Dél-Békés elszigeteltsége"

Szabó Ervin: "Mindent megteszek azért, hogy megszűnjön Dél-Békés elszigeteltsége"

Hogyan lehet meghaladni Simonka György hagyatékát? Talán ez az egyik legfontosabb kérdés Dél-Békésben. Az Orosháza központú választókörzet számára az elmúlt 12 esztendő a leszakadásról szólt, azonban az ellenzéki összefogás eredményeként Békés 4-ben is győzhetnek a kormányváltó erők. Az Egységben Magyarországért képviselőjelöltjével, Szabó Ervinnel beszélgettünk a régió felzárkóztatásáról és fejlődőpályára állításáról. Interjú.

 

Dél-Békés is azon választókerületek egyike, ahol úgy van ma fideszes képviselő, hogy valójában a többség nem is akarta azt, hiszen az ellenzéki jelöltekre összességben több szavazat érkezett. Simonka György – megítélése szerint – legalább igyekezett bizonyítani, hogy érdemes a képviselőségre?

Simonka György egy igen híres és sajnos már hírhedtté vált képviselő – nemcsak Békés megyében, hanem országosan is elmondható, hogy nem az érdemei tettek ismertté.

Az elmúlt 10 évben egyetlenegy alkalommal sem szólalt fel a parlamentben, soha sem érezte úgy, hogy van miért kiállni, felszólalni az itt élők érdekében. Az elmúlt években ráadásul teljesen eltűnt a közéletből, csak saját büntetőügyeivel van elfoglalva.

Simonka György és a Fidesz vezetői semmit nem tettek Dél-Békés felzárkózásáért. Ezek az emberek elrabolták az elmúlt 12 évünket.

 

Hol érhető tetten az, hogy Orosháza és környéke megérett a változásra, egy új képviselő megválasztására?

Dél-Békésben az élet az elmúlt 12 évben még nehezebbé vált, még jobban leszakadtunk az országos átlagtól, az itt élők még szegényebbek lettek, aminek következtében felgyorsult az elvándorlás is.

A 27 településünkből 13 település lakosai várják, hogy legyen végre háziorvosuk – van, ahol már 15 éve – miközben az itt élőknek a legrosszabb az egészségügyi állapota. A Dél-Békésben élők keresnek a legkevesebbet, és talán az ország legrosszabb úthálózata is itt található. A térség teljesen elszigetelődött, és az országosnál jobban áthatja az urambátyámrendszer, a korrupció.

Simonka visszavonul a politikától, de nem lép ki a Fideszből

Lemondott választókerületi elnöki posztjáról Simonka György, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselője, akit bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádol az ügyészség - értesült a 24.hu magától Simonka Györgytől, aki a lapnak megerősítette, hogy írásban mondott le a posztról, egyben azt is jelezte, kivonul az országos politikából, de marad a Fidesz tagja.

Mik a legfőbb problémák és azok megoldási javaslatai?

Április 3-a után – amennyiben a választók bizalmat szavaznak nekem – hozzálátunk az egészségügyi szakrendelők felújításához, a kórház betegellátási színvonalának növeléséhez, a hosszú várólisták megszüntetéséhez, az orvosok és egészségügyi dolgozók bérrendezéséhez és térségbe csábításához, valamint a tömegközlekedés lakossági igényekhez való igazításához is.

Mindent megteszek azért, hogy megszűnjön Dél-Békés elszigeteltsége,

kiharcolom a tranzitút létrehozását Battonyától a 44-es út szarvasi felhajtójáig. Út kell, hogy a feldolgozóipar beindulhasson, új munkahelyek teremtődjenek, itthon maradjanak gyermekeink. Fel kell számolnunk az urambátyámrendszert és a rablógazdálkodást, a felelősöket pedig el kell számoltatni. Beindítjuk a bérlakásépítési programot és olyan pályázatokat kívánok ide hozni, amelyek nem látszatberuházások, hanem tisztességes megélhetést biztosító munkahelyeket hoznak létre, hogy a dél-békési pályakezdők munkához juthassanak. Így közösen elérhetjük azt, hogy a munkabérek az országos átlaghoz, majd azt követően az európai színvonalhoz felzárkózzanak.

 

A Fidesz Simonka György helyett Erdős Norbertet indította. Ő nem lenne garancia a változásra és a tisztességes képviseletre?

Nincs két Fidesz. A Fidesz egyik politikusa sem tett eddig ezért a térségért semmit. Az itt élők nem is hallottak a Fidesz jelenlegi jelöltjéről, Simonka György utódjáról eddig semmit.

A kormánypárti politikus szerint is sokat ártott Simonka büntetőügye a Fidesznek

Simonka Györgyöt többek között korrupciós bűncselekmény elkövetésével vádolták meg és az ügyészség nyolc és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben, így a „csatateret" jelentő, Békés megye 4. számú választókerületében nem őt, hanem Erdős Norbertet, az agrártárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárát indítja a Fidesz.

Négy évvel ezelőtt lejárató kampánnyal igyekeztek az Ön népszerűségét lerontani, és elbizonytalanítani a választókat. Változott a Fidesz módszere – ha már jelöltet váltottak –, vagy ma is érik alaptalan vádak?

Nem tudom másképp megfogalmazni, mint ahogy fent is mondtam, hogy nincs két Fidesz, nincs két különböző Fidesz-kampány.

Sajnos, a Fidesz jelenlegi képviselőjelöltje is ugyanazt a hazug, lejáratásomra törekvő gyűlöletkampányt folytatja, mint amit Simonka György csinált annak idején. Sajnos neki sem megy tisztességesen. Meggyőződésem, hogy az itt élők megérdemelnék az érdemi, program alapú kampányt valamennyi jelölt részéről.

Orbán Viktor a választási kampány alatt ismerte be, a 12 éves miniszterelnöksége alatt a vidék elvesztette népességmegtartó képességét, s nincs semmi, ami a magyar fiatalokat a szülőföldjükön tartsa, nincsenek tisztességes bért adó munkahelyek, megfelelő egészségügy, de sok helyen még járható utak sem. Miről szól ez a beismerés, illetve mit lehet kezdeni ezzel a tragikus helyzettel egy kormányváltás után?

Ez sajnos így van, ahogyan azt Orbán Viktor mondta – bár igen meglepő, hogy ezt beismerte. Térségünkre ráadásul fokozottan igaz is. Dél-Békés elszigeteltségét és „Magyarországhoz való felzárkózását” azonnal el kell kezdeni április 3-át követően. Az urambátyámrendszer felszámolása után célzott, az itt élők helyben maradását vagy hazatérését elősegítő pályázatokra van szükség, de elkerülhetetlen a kiemelt állami támogatás is.

 

Nem lehet tudni, hogy mennyi pénzt hagy az államkasszában a Fidesz. Mekkora problémát okozhat az utóbbi hónapok osztogatása?

A Fidesz-kormány az elmúlt években teljesen kivéreztette a településeket. Azonban célzott, kiemelt támogatással, a visszatartott uniós források elérésével elindulhat a felzárkózás. 

Szabó Ervin: számomra kötelező, hogy következetesen leszámoljak a korrupcióval, legyen elszámoltatás!

Csaknem kétharmados, 62,55 százalékos győzelmet aratott az ellenzéki előválasztáson Szabó Ervin, a Jobbik jelöltje Békés megye 4. választókerületében, azaz Dél-Békésben. Az orosházi ellenzéki politikus, akit a DK, az LMP, az Új Világ Néppárt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogatott, megkeresésünkre azt mondta, boldog az eredmény miatt, de rögtön hozzátette, ez az ő csapatával elért közös győzelem.

Az országos politikát az Ukrajnában kitört háború is befolyásolja. Mit érzékelnek Dél-Békésben a kormány pávatáncából? A miniszterelnök folyamatosan stratégiai nyugalomról kommunikál, de látható, hogy naponta változtatják az álláspontjukat.

Dél-Békést is érinti a háború, konkrétan mint Romániával szomszédos régiót: itt, Lőkösházán lépnek be a nemzetközi vonatok az országba – naponta több száz menekülttel. Segíteni azonban csak a helyi önkormányzatok és az önzetlen civilek segítenek – és ezt önerőből, bármiféle kormányzati segítség nélkül oldják meg. A kormány, sajnos, a kampány frázisainak puffogtatásán túl semmilyen segítséget nem nyújt. Itt is szeretném az önfeláldozásukat megköszönni e településvezetőknek és azon civileknek, akik adományaikkal segítik a menekülteket.