A fideszes képviselőkre fejenként 184 ezer forint jutott a füredi kihelyezett frakcióülésen

A fideszes képviselőkre fejenként 184 ezer forint jutott a füredi kihelyezett frakcióülésen

2022. február 16. és 18 között tartott a Fidesz egy választásokra ráhangoló kihelyezett frakcióülést Balatonfüreden (amire meghívták a KDNP-s társakat is, de a számlákat a Fidesz állta), most már azt is tudjuk, hogy a kellemes időtöltés érdekében két szállodát is igénybe vettek. 

A 133 bátor fideszes képviselőre összesen 24 508 778 forintot költöttek, ami azt azt jelenti, hogy - Orbán Viktor szavaival élve - koponyánként több mint 184 ezer forint jutott a közös pénzből.

Érdekesség az is, hogy nem sikerült egy helyre bezsuppolni a csapatot, ennek ellenére mégis ugyanahhoz az emberhez vándoroltak a közpénzmilliók. 

Kocsis Máté frakcióvezető a Czigle-Flamingó Hotel Kft. számára 8.315.063, valamint a Hotel Füred Kft. számlájára 16.193.715 forintot utalt át - mindkét esetben Czigle János írta alá szerződéseket, mint tulajdonos. Mind a Flamingó Wellness és Konferencia Hotel, mind pedig a Hotel Füred bevált fideszes központ, éppen azért is nehéz kitalálni - legalábbis a honlapon elérhető árak alapján -, mi minden férhetett bele ebbe a 184 ezer forintba. A Hotel Füredben például az előszezonban (január 2. és április 18. között) például az Elnöki lakosztály is csak 280 ezer forint, méghozzá 6 főig. A leírás szerint a 112 négyzetméteres lakosztály különlegessége

"a saját gardrób, az ultra HD felbontású, multimédiás LED TV, saját italbár korlátlan és díjmentes fogyasztással, kávé és tea bekészítéssel, infraszaunával ellátott luxus fürdőszobák, méretes káddal, külön tusolóval, a meghitt relaxálás érdekében". 

A balatonfüredi Brázay-villát lebontó cég, a Bráza Invest Kft. egyik tulajdonosáról, Czigle Jánosról az Átlátszó korábban megírta, hogy a helyi Flamingo hotel tulajdonosa és a Hotel Füred felújítója. A fiai cége, a Czi-Ta Group Kft. pedig azt az apartmanházat építette meg, amelyben Polt Péter legfőbb ügyész és felesége örökpanorámás luxuslakást vettek.

Tavaly, 2021 szeptemberében a Fidesz egyébként Hernádi Zsolthoz köthető esztergomi szállodákban ülésezett, az több mint 31 millió 400 ezer forintba került.

Az mfor.hu korábban kigyűjtötte, hogy még tavaly nyáron, a június 16-18-ig tartó debreceni frakcióülésért  több mint 56 millió forintot fizetett a Fidesz a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft.-nek.

Előtte pedig így nézett ki a számla:

  • 2020. február 12-14, Balatonfüred, Czigle-Flamingó Hotel Kft., 16,4 millió forint
  • 2019. október 16-18, Balatonalmádi, Hunguest Hotels Zrt., 13,8 millió forint
  • 2019. február 13-15, Balatonalmádi, Hunguest Hotels Zrt., 14,1 millió forint
  • 2018. szeptember 12-14 Velence, White Hotel Marketing Kft., 16,8 millió forint
  • 2018. február 14-15 Visegrád, Thermal Hotel Visegrád, 9,5 millió forint.

Mint látható, Balatonfüred nagyon megtetszhetett a fideszes képviselőknek - visszatértek ide.