190 milliót találtak egy pénzügyminisztériumi tanácsosnál, azt mondta, az anyukája pénze

190 milliót találtak egy pénzügyminisztériumi tanácsosnál, azt mondta, az anyukája pénze

A Pénzügyminisztérium egyik tanácsosánál összesen 190 millió forint tisztázatlan eredetű pénz került elő, ami állítása szerinte nyugdíjba vonult édesanyja pénze - írja a 24.hu. A Központi Nyomozó Főügyészség április végén közölte, hogy összehangolt bűnügyi akciót szerveztek közel 150 ügyész és rendőr részvételével, mely során hivatalos személyektől több mint kétszázmillió forint készpénzt foglaltak le.

A 190 millió forintot egyetlen kormánytanácsosnál találtak, aki a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumban, a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárságán dolgozott. A lakásán tartott széfben 3,5 millió forintot, majdnem tízezer amerikai dollárt (3,3 millió forintot) és több mint nyolcezer eurót (3 millió forintot) találtak. Ezek mellett trezorkulcsokat is találtak nála melyekről azt mondta, hogy a kulcsokhoz tartozó széfeket apósa, édesanyja és az ő nevén bérelték.

A 24.hu által megismert ügyészségi dokumentumok szerint a Belvárosi Pénzügyi Zrt.-nél kezelt széfben 180 millió forint készpénz volt, melyről a minisztériumi tanácsos azt állította, hogy a korábban egy Bács-Kiskun megyei községben fogorvosként dolgozó nyugdíjas édesanyja vagyona, amit kezelésre, használatra, megőrzésre vett át tőle. A kormánytanácsos erről még egy kézzel írt nyilatkozatot is  bemutatott, azonban az ügyészség szerint a készpénz eredete nem igazolt.

A korrupciós ügynek 18 gyanúsítottja van, közülük ötöt tartóztattak le, így az említett kormánytanácsost is. Egy embert bűnügyi felügyeletbe helyeztek.

Az ügyészség szerint a letartóztatott pénzügyminisztériumi tanácsos kialakított egy jól szervezett rendszert, amelyben ő tartotta a kapcsolatot a pályázatírókkal, valamint a támogatást igénylő cégek vezetőivel, akiknek ő vagy az általa bevont további hivatalos személyek jogtalan előnyért cserébe segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések számukra kedvezően végződjenek - írja a lap.