A majomhimlő már a szomszédban van: Bécsben is felüthette fejét a betegség

A majomhimlő már a szomszédban van: Bécsben is felüthette fejét a betegség

Majomhimlő gyanújával szállítottak kórházba egy embert Ausztriában - jelentette vasárnap az ORF osztrák közszolgálati televízió.

A tájékoztatás szerint a 35 éves bécsi férfit éjszaka vitték kórházba, miután enyhe lázat mutattak ki nála, az arcán pedig kiütések keletkeztek. Várhatóan még a nap folyamán kiderül a tesztekből, hogy a férfi majomhimlővel fertőződött-e meg - tették hozzá.

Az elmúlt napokban Európa több országában - köztük Belgiumban, Svájcban, Spanyolországban és Hollandiában - vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzött embereket.

Eddig tizenegy országban észleltek majomhimlős megbetegedéseket

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint eddig tizenegy országból jelentettek majomhimlős megbetegedéseket, Svájcban és Izraelben szombaton azonosították az első eseteket. Az első svájci fertőzött egy Bern kantoni lakos, aki külföldön került kapcsolatba a vírussal - közölte a kanton egészségügyi igazgatósága. A hatóságok közleménye szerint megtörtént a kontaktkövetés, az érintetteket tájékoztatták.