Kiskamaszok fenyegettek késsel egy 14 éves fiút a VIII. kerületben, hogy kirabolják

Kiskamaszok fenyegettek késsel egy 14 éves fiút a VIII. kerületben, hogy kirabolják

De aznap egy másik fiút is hasonlóképpen célba vettek a gyanúsítottak.

Két fiút is megtámadtak rablás szándékával Józsefvárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombati közleménye szerint.

A rendőrség honlapján azt írják, május 26-án délután negyed öt körül a józsefvárosi Mátyás tér és Szerdahelyi utca sarkán egy 14 éves fiút körbeálltak, bántalmaztak, majd egy késsel fenyegetve a sértett pénztárcáját és a mobiltelefonját követelték. A sarokba szorított fiúnak sikerült rést találnia támadói között, így haza tudott futni. Az esetet könnyű sérülésekkel megúszta.

A rablási kísérlettel a nyomozók egy 11, egy 12, illetve egy 13 éves fiút hoztak összefüggésbe,

akiket öt órán belül elfogtak, majd előállították őket a kerületi kapitányságra.

A nyomozás adatai szerint a három fiú ugyanazon a délután a Baross utcában megfenyegette, telefonját követelte, majd letépte egy másik, ugyancsak 14 éves fiú nyakláncát is. A sértettnek sikerült visszaszerezni az ékszert és elfutni.

A 12 és 13 fiúkat a józsefvárosi nyomozók csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett, valamint rablás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mindkettőjüket őrizetbe vették. A 11 éves társukkal szemben gyermekkor miatt büntethetőséget kizáró ok áll fenn - olvasható a police.hu-n.​