Marco Rossi: tudnunk kell, hol a helyünk

Marco Rossi: tudnunk kell, hol a helyünk

Marco Rossi szövetségi kapitány büszke a magyar labdarúgó-válogatottra annak ellenére, hogy 2-1-re kikapott az Európa-bajnok olasz csapat vendégeként a Nemzetek Ligája második fordulójában.

Az első félidőben nem tudtuk érvényre juttatni azt, amit elterveztünk. Kevésnek bizonyult a három nap a két mérkőzés között, mert így alig tudtunk dolgozni. Nem feküdt nekünk az olaszok pozíciós játéka, szerettük volna lelassítani őket a középpályán és a szélekre kényszeríteni őket, de ez nem igazán sikerült. A második félidőre rendeztük a sorokat, akkor jól mozogtunk

- értékelte a találkozót az MTI érdeklődésére az olasz szakvezető, aki hozzátette, ez a vereség beleférhet.

Tudnunk kell, hol a helyünk, nem várhatjuk el, hogy Anglia legyőzése után feltétlenül nyerjünk a regnáló Európa-bajnok ellen is. Nem szabad túl nagy nyomást helyezni a csapatra, és ez igaz a következő, németek elleni összecsapásra is

- mondta.

Az 57 éves tréner minden meccs előtt azt mondja a játékosainak, hogy a maximumot hozzák ki magukból, mert ha ezt megteszik, akkor mindig emelt fővel jöhetnek le a pályáról. Szerinte ez sikerült, mert a szurkolók nem véletlenül éneklik el a Himnuszt közösen a játékosokkal minden meccs után.

"Nagyon szerettem volna saját hazámban jól szerepelni. Úgy érzem, ez sikerült is, ezért köszönet jár a játékosoknak, még ha nem is mindenki játszotta élete meccsét" - mondta Rossi, aki megismételte meccs előtti kijelentését, miszerint csak tökéletes játékkal lehetett volna esélyük a pontszerzésre.

A szakember azzal indokolta, hogy a kapusposztot leszámítva ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, mint múlt szombaton, hogy a fizikai állapottal nem volt gond, amit a második félidei teljesítmény be is bizonyított. Megjegyezte, van kvalitásbeli különbség is a kezdők és a cserék között.

"Rendkívüli képességekkel rendelkező játékos. Nagyon gyors és technikás. Nincs nyomás rajta és bátran lép pályára. Bár kevés időt kapott, de megmutatta magát" - mondta az MTI kérdésére Rossi a 17 éves újoncról, a 87. percben becserélt Vancsa Zalánról. "A Manchester City sem véletlen vette meg" - tette hozzá.

Kollégája, egyben jó barátja, Roberto Mancini úgy vélte, az olasz válogatott gyorsan játszott és jól védekezett, tanítványai megpróbálták már az ellenfél térfelén megszerezni a labdát. Szerinte Giacomo Raspadori és Nicolo Barella nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

Ez a fiatalokkal teli válogatott még sokat javulhat. Sok van benne, s bár hosszú az út, jó úton indult el. A fiatalok friss erőt jelentenek, de még nem érzik, hogy egy csapat lennének

- mondta az olaszok szakvezetője, aki elárulta, Andrea Belotti és Leonardo Bonucci is elhagyja a válogatottat a hátralévő két júniusi Nemzetek Ligája-találkozóra.

A magyarok szépítését illetően kifejtette, hogy nem az öngól miatt volt mérges, hanem a középpályán elvesztett labda miatt, mert az elkerülhető lett volna. Úgy vélte, az kicsit megfogta a játékosait, mert némi félelem volt bennük, nehogy egyenlítsen a rivális.

A magyar együttes egy-egy győzelemmel és vereséggel a négypontos olaszok mögött második helyen áll a csoportjában, a szombati harmadik fordulóban pedig az eddig nyeretlen és veretlen németeket fogadja a Puskás Arénában.