50 százalékos áremelést tartanának indokoltnak a vendéglátósok

50 százalékos áremelést tartanának indokoltnak a vendéglátósok

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke nyilatkozott az mfor.hu-nak. Kovács László szerint az éttermek nagyon nehezen birkóznak meg az áremelkedéssel, főleg úgy, hogy az alapanyag árak naponta változnak.

Felhívta a figyelmet, hogy a vendéglátó vállalkozások 90 százaléka kis és közepes vállalkozás (kkv), a kkv-k pedig nincsenek arra felkészülve, hogy ezt az árváltozást folyamatosan kövessék. 

Erre egyszerűen nincs adminisztrációs háttér. Jönnek a számlák, az áram, hús, zöldség, kifizetik, csakhogy nem tudják rögtön az összes árban érvényesíteni, főleg, hogy mindenki fél az emeléstől 

- tette hozzá az ipartestület elnöke.

Kovács László hangsúlyozta, hogy bizonyos élelmiszerek már a duplájába kerülnek a tavalyi év végéhez képest. Ilyen az olaj és a csirkemell, amit a vendéglátók nem hatósági áron vesznek, és 

ha ezeket követni szeretnék, indokolt volna egy akár 50 százalékos áremelés is, csakhogy ez a vendégek tűréshatárát túllépné.

Kovács László szerint most mindenki óvatos, mert attól tart, hogy elveszíti a vendégeit. Ugyanakkor a csökkenés szerinte így is meg fog történni, hiszen az emberek féket húztak költéseikben az infláció és a bizonytalan jövő miatt.

Már most érezhető a kereslet csökkenése az átlagos tavaszi kereslethez képest, igaz, csak hétköznapokon, a hétvégék jól szoktak menni. A háborús hisztéria viszont nagyon rosszat tett az áraknak és a fogyasztásnak is

- tett hozzá Kovács László.

Ehhez járul, hogy számos vendéglőben rendszeresen kérnek fizetésemelést az alkalmazottak úgy, hogy a pandémia időszaka egyébként is hatalmas teherként nehezedett a tulajdonosokra, főként, azokra, akik megtartották a személyzetet a karantén alatt is.

Ne higgyék, hogy az áremelések komoly extra haszon reményében történnek. Ezek csakis az életben maradás reményét adják meg a vendéglátósoknak

- közölte.

A cukrászdák jobban bírják

Mivel a sütit és a fagyit eleve másképp fogyasztjuk, úgy tűnik, a cukrászdák jobban átvészelték eddig a nehézségeket, számuk a pandémia alatt még emelkedett is, és jelenleg is jól állnak, mondja az ipartestület elnöke. 

Kovács László kitér arra, hogy a fiatalok a legjobb fogyasztók, mert ők gyakran kapják a pénzt otthonról, sokan mellette keresnek is, és nem korlátozzák magukat a fogyasztásban: rájuk tehát mindig lehet építeni a vendéglátásban is.

A Balaton és a vízpartok egyértelműen csúcsszezonra számíthatnak, de az elnök szerint nem valószínű, hogy elérik majd a tavalyi vagy tavalyelőtti forgalmat. A magyarok jó része idén már külföldre szeretne menni, a tavalyi és tavalyelőtti rekord pedig éppen abból származott, hogy ez nem volt lehetséges.