Politikai bérgyilkos? Szerető? A rendőrség sem tudja, börtönbe került-e Nancy kínai gyilkosa

Politikai bérgyilkos? Szerető? A rendőrség sem tudja, börtönbe került-e Nancy kínai gyilkosa

"Forduljon a kínai hatósághoz"

- Ezt válaszolta az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) arra a kérdésünkre, van-e információjuk arról, hogy a 19 éves magyar lány, Nancy hét évvel ezelőtti meggyilkolásával meggyanúsított kínai Yao Gaopeng Kínában megkezdte-e a börtönbüntetését, vagy esetleg még mindig szabadlábon van. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, tavaly őszhöz képest már nem szerepel a körözési toplistán

"Nancy gyilkosa".

Ez annak fényében mindenképpen érdekes javaslat, hogy az ORFK három elfogatóparancsot is kiadott az egykor hazánkban dolgozó kínai szakács ellen, 2017. augusztus 8-án egy belföldit, 23-án egy európait, míg 24-én egy nemzetközit. Mindezt úgy, hogy 2016. november 22-én a Fővárosi Törvényszéken emberölés és kifosztás bűntettében bűnösnek találták, és 18 év fegyházra ítélték távollétében Yao Gaopenget, igaz, hiába a hazájában tett beismerő vallomás,

hiába az itthoni politikai kapcsolatokról szóló híresztelések,

a kínai hatóságok nem adták ki őt Magyarországnak, és semmi hír arról, hogy valaha egy percet is bűnhődött volna ott a magyar lány meggyilkolása miatt.

Érdeklődésünkre a rendőrség semmilyen konkrétumot nem tudott mondani Yao Gaopeng jelenlegi sorsáról. Pedig papíron még keresik őt.

Jellemző az is, hogy már nem szerepel a rendőrség körözési toplistáján sem. Ennek pontos oka sem ismert, de a rendőrség döntése volt.

Az ORFK az Alfahírt arról tájékoztatta, hogy a körözési toplistára a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság és a rendőr-főkapitányságok által – szervenként – legfeljebb 5 fő kerülhet jelölésre a szakmai irányítást ellátó szervezeti eleme megalapozott javaslata alapján annak figyelembevételével, hogy a toplistán egy időben, egyszerre, legfeljebb 50 fő körözött személy szerepelhet.

A körözési toplistára történő jelöléssel összefüggő feladatok koordinálása, valamint a jelölések indokoltságának felülvizsgálata a jelölő szerv feladata. A körözési toplistán látható személyek a jelölő szervek szakmai döntései alapján változnak.

Eltűnt a rendőrség körözési toplistájáról a 19 éves "Nancy" feltételezett kínai gyilkosa

Több mint hét évvel ezelőtt, 2015. május 2-án meggyilkoltak egy mindössze 19 éves prostituáltat Budapest belvárosában, Nancy holttestét a lány Akácfa utcai lakásában találták meg. De nem önmagában a gyilkosság ténye kavarta fel a kedélyeket, hanem mert híre ment, Nancy kuncsaftjai között ismert országos politikusok is lehettek.

Politikai bérgyilkos vagy féltékeny szerető?

Több mint hét évvel ezelőtt, 2015. május 2-án meggyilkoltak egy mindössze 19 éves prostituáltat Budapest belvárosában, Nancy holttestét a lány Akácfa utcai lakásában találták meg. De nem önmagában a gyilkosság ténye kavarta fel a kedélyeket, hanem mert híre ment,

Nancy kuncsaftjai között ismert országos politikusok is lehettek.

Sőt, a korabeli tudósítások szerint volt egy másik, bérelt ingatlana is, ahol az exkluzívabb ügyfeleit fogadta. Állítólag ott fogadta az ismert, a médiában „a hűséges férj és jó családapa” képében tetszelgő politikus partnerét is. Egy vele bonyolított pásztoróráról készült felvételt Nancy – a sajtónak nyilatkozó egyik barátnője szerint – az iPhone 6-osáról feltöltötte az Apple felhőjébe.

Az elméleteket erősítette, hogy a szőke lány gyilkosa magával vitte áldozata telefonját is. 

Amúgy végül hivatalosan egyetlen egy politikust sem hoztak összefüggésbe Nancyvel.

A rendőrök még május végén meggyanúsították a hazánkban szakácsként dolgozó Yao Gaopeng nevű akkor 32 éves kínai férfit, akit Nancy híváslistája alapján azonosították be. Ez alapján ő volt az utolsó kuncsaftja a lánynak (a lány anyja közölte a nyilvánossággal, hogy Nancy a kínai férfiakra specializálódott). A Blikk megtudta azt is, hogy Yao nem egyszeri vendég volt a prostituáltnál, többször megfordult már nála, sőt telefonon is többször beszéltek, kapcsolatuk tehát már régebben is tarthatott.

Az is kiderült, hogy a gyilkos még véres tenyérnyomot is hagyott a helyszínen

Mindenesetre, mire kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot, Yao Gaopeng Kínába szökött, és feladta magát még június 2-án. Vallomása szerint hamutartóval fejbe verte, vezetékkel fojtogatta, végül pedig egy késsel többször megszúrta magyar áldozatát, aki 15 perc alatt elvérzett.

Yao Gaopenget távollétében 18 évre elítélték hazánkban 2016 novemberében, azonban a kínaiak nem adták őt ki, arról sincs információ, hogy egyáltalán bármilyen börtönbüntetést foganatosítottak volna vele szemben. 

Talán a tényleges felelősségre vonás elmaradása is okozhatta, hogy a Nancy-gyilkosság körüli pletykák nem enyhültek, sőt. Sokan már a kínait egyenesen egy bérgyilkosnak is tartották.