Putyin részleges mozgósítást rendelt el, behívják a tartalékosokat

Vlagyimir Putyin
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy moszkvai ifjúsági fórumon 2022. július 20-án.
MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Alekszej Majsov

Vlagyimir Putyin szerda reggel tartotta meg az eredetileg kedd estére tervezett tévébeszédét az orosz néphez, amely az első ilyen beszéde azóta, hogy februárban bejelentette a „különleges katonai művelet” elindítását Ukrajna ellen - írja a 24.hu a The Guardian cikke nyomán.

Beszédében bejelentette, hogy

a fegyveres erők részleges mozgósítását rendeli el Oroszországban.

Elmondta, hogy a hadsereg több mint 1000 kilométeres frontvonalon száll szembe a nyugati hatalmakkal Ukrajnában, ezért behívják katonai tartalékosokat.

"A Nyugat agresszív oroszellenes politikájában minden határt átlépett"

– mondta az orosz elnök, majd azzal vádolta meg a nyugati hatalmakat, hogy Oroszország elpusztítását tervezi, és nukleáris zsarolást alkalmaz.

Putyin kijelentette, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt be fog vetni annak érdekében, hogy azok, akik nukleáris zsarolással próbálkoznak Oroszországgal szemben, megtapasztalják, ellenük is fordítható a kocka.

"Nem blöffölök"

– tette hozzá.

Putyin azt is közölte, hogy Oroszország teljes mértékben támogatni fogja a hétvégére meghirdetett népszavazásokat Luhanszkban, Donyeckben, Herszonban és Zaporizzsjában az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásról, tovább azzal vádolta a Nyugatot, hogy 2014-ben háborút indított Oroszország ellen Ukrajnában.

Mint arról beszámoltunk, szeptember 23. és 27. között népszavazást tartanak a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságban az Oroszországhoz történő csatlakozásról. Ukrajna és az Egyesült Államok szerint azonban az ilyesfajta népszavazások illegális színjátékok, és világossá tették, hogy ők és sok más ország sem ismeri el azok végeredményeit.