Az alapító tag Üveges Gábor is távozott Márki-Zay mozgalmából

Az alapító tag Üveges Gábor is távozott Márki-Zay mozgalmából

A kilépés fő oka az volt, hogy "az egó fontossága megelőzte az ügy fontosságát" az MMM-ben.

Üveges Gábor távozott a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomból (MMM), melynek egyik alapító és elnökségi tagja volt. 

Épp egy héttel ezelőtt Magyar György is jelezte kilépési szándékát az MMM elnökségéből, ennek hírét pedig elsőként az Alfahírnek erősítette meg. Az ismert ügyvéd többek közt elmondta, szükséges lenne a további együttműködés az ellenzéki pártok között, ami a közelgő önkormányzati választás során a civilek hatékonyabb bevonását teszi szükségessé.

Üveges Gábor friss döntéséről – hozzájárulásával – először Bálint Natália opera-énekesnő számolt be közösségi oldalán, mivel a saját felületein Hernádszentandrás polgármestere nem akart ezzel “haknizni”.

Mindezidáig nem hozta nyilvánosságra, nekem privát üzenetben jelezte, hogy kilépett az MMM-ből.

Mint szavait idézte, a fő oka az volt, hogy "az egó fontossága megelőzte az ügy fontosságát". Bálint Natália csalódottságáról is számot adó bejegyzésében azt írta:

Gábor a mai napig szerepel az MMM honlapján mint alapító tag, az MMM sem hozott le közleményt a kilépéséről. Ez a sunnyogás is visszataszító számomra.

Emellett Üveges Gábor arra vonatkozó bejelentését is tolmácsolta, miszerint 2024-ben nem indul újra a polgármesteri székért. "Addig becsületből végigviszi a ciklust, mert bizalmat kapott, amivel felelősség jár" – tette hozzá.

Álláspontja szerint "így nincs értelme", mert 

az önkormányzatiságot olyan szinten kicsinálta a Fidesz, hogy nincs mozgástér polgármesterként. 2024-ben, ha nem jön valami világrengető változás, a Fidesz visszaveszi a most ellenzéki önkormányzatok 80 százalékát.

 

Személyes Facebook-oldalán Üveges maga is megosztotta Bálint Natália bejegyzését, de csak ennyit fűzött hozzá:

Amíg régi kottát olvasunk, addig nem születik új zene...

Távozásának miértje és körülményei kapcsán kerestük Üveges Gábort, amint nyilatkozik, természetesen hírt adunk róla.