Paládi Máté: A postabezárásoknál nem működik a kormány oszd meg és uralkodj elve

Paládi Máté: A postabezárásoknál nem működik a kormány oszd meg és uralkodj elve

Mint ismert, november közepétől 366 posta szűnt meg ideiglenesen az országban. A postabezárások kiemelten érintik Rákosmentét is, Budapest legnagyobb kerületében csupán kettő működő postahivatal maradt, erről már Paládi Máté, a Jobbik választókerületi elnöke lapunknak adott interjújában beszélt. Az ifjú politikus elmondta, szerinte az oszd meg és uralkodj elve! nem működik ebben az ügyben, mivel idős, fiatal, jobb és baloldali egyaránt jár postára, így most azt tapasztalják, hogy kicsit tanácstalan a kormányzati propagandagépezet. Interjú.

 

Mit jelent ez az Önök választókerületében hány postát, és milyen forgalmú helyeken zárnak be, milyen társadalmi csoportok használták ezeket?

Rákosmente Budapest legnagyobb területű kerülete és a lakosság száma is elég magas nagyjából 94 ezer ember lakik itt. Hat posta üzemelt, majdnem minden városrésznek volt külön postahivatala. A postákat érintő megszorítások kiemelten érintik Rákosmentét. Pár hónappal ezelőtt a posták nyitvatartási idejét csökkentették, így már nem este nyolcig, hanem csak este hatig voltak nyitva. Aztán jött a hír, hogy a Magyar Posta Zrt. 35 budapesti postát tervez bezárni, melyek közt ott van három kerületi postahivatal is: a rákoscsabai, rákoskerti, illetve a rákoshegyi. Rá pár héttel érkezett a hír, hogy a postabezárások országos szintre lépnek, és a második postabezárási hullám Rákosmentét is érinteni fogja.

Sajnálatos módon november 12-én bezárt a rákosligeti posta is, ezzel Budapest legnagyobb kerületében kettő működő postahivatal maradt.

A négy bezárt posta legfőbb feladata a kerületi nagyposta tehermentesítése volt, a nyitvatartási idejük így lett kialakítva, a forgalmukat ehhez képest kell nézni. Az idősebb lakosok körében kedveltek voltak ezek a posták a könnyű megközelítés és a közelségük miatt. A koronavírus-járvány óta ezek a posták még jobban felértékelődtek, hisz az idősek nem egyszerre zsúfolódtak fel a nagypostán, hanem a kispostákat használva, a fertőzésveszélyt jelentősen lecsökkentve vehették igénybe a posta szolgáltatásait.

Az aláírásgyűjtés során milyen tapasztalatai voltak? Mi az emberek véleménye a postabezárásokról?

Az aláírásgyűjtést én abszolút pozitívan értékelem.

Az emberekkel beszélve is érezzük, hogy a kisposták ügye fontos a helyieknek és pártállástól függetlenül támogatják a petícióinkat. Nem egyszer a kormánypárti szavazók jöttek oda hozzánk, hogy szeretnék aláírni a petíciónkat.

A felháborodás érezhető, és már az első héten tapasztalták a bezárások negatív hatásait, hiszen már nagyobb sorokat lehet tapasztalni a nyitva maradt postákon és ez a karácsonyi időszak közeledtével egyre nőni fog. Jó volt hallgatni az aláírók különböző kedves kis történeteit, amiket meséltek a postákkal vagy a postákon dolgozókkal kapcsolatban, ez is bizonyítja, hogy mennyire fontos a kisposták ügye a kerületieknek. A postai dolgozók sorsa is gyakran felmerült, egy cégnél dolgozó elmondása szerinte nem mindenkit irányítottak a kerületi postákhoz, vannak dolgozók, akiket a nagyjából 2 órára lévő budaörsi logisztikai központba helyeztek át.

Egy ilyen civileket pártállástól függetlenül érintő ügy mennyire mozgatja meg a polgárokat? Működhet itt a kormánypropaganda oszd meg és uralkodj elve?

Akikhez eljutunk és elmondjuk mi történt, azok az esetek többségében támogatnak minket és aláírják a petíciót. Persze tapasztaljuk a kormánypropaganda hatását, hogy a postákat nem a kormány zárja be, hanem Brüsszel vagy az Európai Unió. Viszont aki ezt az álláspontot osztja meg velünk, és megpróbáljuk neki elmondani, hogy pontosan itt mi történt, akkor elgondolkodnak, hogy itt valószínűleg nem Brüsszel és az EU miatt zárt be négy posta a kerületben.

Az oszd meg és uralkodj! elve nem működik szerintem ebben az ügyben. Mindenki jár postára idős, fiatal, jobb és baloldali is, épp ezért azt tapasztaljuk, hogy a postabezárásnál kicsit tanácstalan a kormányzati propagandagépezet.

Rákosmentének fideszes a polgármestere és az egyéni országgyűlési képviselője is. Horváth Tamás és Dunai Mónika egyeztetett-e akár Önökkel, akár a polgárokkal a postabezárásokról, az itt élők igényéről?

Velünk nem egyeztettek, de ezen nagyon meg se lepődik az ember így a NER 12. évében. A kerületi vezetés és az országgyűlési képviselő tevékenységét kettéválasztanám. A polgármester elmondása szerint őt a Magyar Posta Zrt. levélben értesítette, de késve. A fideszes országgyűlési képviselő asszony tevékenységét már kicsit másképp látom.

Az önkormányzatnak javasoltunk alternatív megoldást, ami a jobbikos vezetésű Dunaújvárosban be is vált, hogy az önkormányzat vegye át a posták üzemeltetését.

Dunai Mónika szerint itt mindenki hibás a posták bezárásáért. A szankciók, Brüsszel meg az Európai Unió, csak éppen az a kormány nem, aki 12 éve irányítja az országot, de képviselő asszony az első három posta bezárása után elmondása szerint tárgyalni kezdett.

Nem tudom, milyen lobbiereje lehet a képviselő asszonynak, de a tárgyalás után bezárt a negyedik posta is. 

 

A Jobbik a parlamentben is küzd is a postabezárások ellen, miben tudnának segíteni ezek a javaslatok? 

Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke két módosító javaslatot is beadott, amivel megmentenénk a postákat. A két javaslatból az első az, ami a rákosmenti postákon is tud segíteni, a másik pedig alapvetően a kistelepülések postáinak segítség.

Az első módosító javaslat alapján a szintén állami, Szerencsejáték Zrt. kiemelkedő több, mint 700 milliárdos nyeresége adna fedezetet a postáink megmentésére, ez kézenfekvő, hiszen a posták nagy részében van lottózó, így a bezárt postákat az emberek a heti lottószelvény feladására is használták. A problémát a kormány egy törvénymódosítással megoldhatná.