Már az "ősszoci" Veres János is az Orbán-kormányt segíti

Veres János
Veres János (jobbról a második) Palkovics László miniszter, Seszták Oszkár Sz-Sz-B Megyei Közgyűlés elnöke, Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselővel és Máté Antal Nyírbátor polgármesterével avatja fel a nyírbátori elkerülő utat 2021-ben.
Facebook/mszp.veresjanos

A 2010-es kormányváltás után hamar kiderült, hogy nem lesz itt semmiféle elszámoltatás. Gergényi nem került börtönbe, megmaradtak a szocialistákkal és az egykori SZDSZ egykori háttér embereivel kialakított zavaros hálózatok, a sötét parkolási ügyek, és ha mégis valakit elszámoltattak mint például nemrég Galambos Lajost, akkor az legkevesebb 12 évvel később történt meg...

Letöltendőt kapott Gyurcsány titkosszolgálati főnöke

A Fővárosi itélőtábla Katonai Tanácsa jogerősen négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték Galambos Lajos vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját. Az ítélet az Egymásért, Egy-másért Alapítvány ügyében született, ami a vád szerint a titkosszolgák kifizetőhelyeként működhetett.

Közben pedig zajlott és most is zajlik a kormányzat permanens „baloldalozása” meg a „gyurcsányozás”, ami leginkább azért tűnik álszentnek, mert az imént felsorolt tényezők mellett egyre több olyan szereplő tűnik fel az Orbán-kormány (NER) körül, akik korábban a Gyurcsány-Bajnai-kabinet tagjai voltak.

Amikor Szijjártó Péter pénzügyi-gazdasági delegáció élén folytat tárgyalásokat külföldön, vagy a minisztériumban, Kóka János volt SZDSZ elnök és a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere is rendre jelen van. 2014-ben Orbán Viktorral együtt utazott Szaúd-Arábiába és vélhetően nagyon hasznos gazdasági és persze politikai tapasztalatait osztotta meg a miniszterelnökkel aki nem is hagyta az út szélén a szebb napokat is látott Kókát.

Az SZDSZ minisztere mostanság a magánegészségügyben keresi a kenyerét. Cége a Doktor24 Medicina Zrt, 2020-ban 287 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást kapott a koronavírus hatásainak leküzdésére. Ezután már szinte bónusznak számít, hogy Kóka János magánklinikája 16,3 millió forintos szerződést kötött az MTVA-val.

Kóka János, Simicskó István, Szijjártó Péter.
MTI/Szigetváry Zsolt

Oszkó Péter, a Fidesz egykoron szintén sokat bírált politikusa volt. A Gyurcsány és a Bajnai-kormányban is pénzügyminiszterként vett részt a kormányzásban és a Malév „visszaállamosítása” kapcsán Budai Gyula el(nem)számoltatási biztos is többször emlegette a nevét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a NER ne tudná használni Oszkó Péter szaktudását. Kinevezték februárban a budapesti vizes vb szervező bizottságába, mivel a költségek hirtelen nagyon megugrottak.

Navracsics Tibor és Oszkó Péter
MTI/Komka Péter

A Blikk most arról ír, hogy Veres János, a Gyurcsány-kormány egyik legjelentősebb pénzügyminiszterét, 2020-ban Szijjártó Péter Moldávia tiszteletbeli konzuljává nevezte ki Veres Jánost, aki ugyan Budapesten él, de Nyírbátorban nyitott konzuli irodát.

Tehát az a Veres János lett a magyar külügy egyik képviselője, akit a Fidesz 2006-ban lemondásra szólított fel egy hangfelvétel miatt amin a pénzügyminiszter a szabolcsi települések fejlesztési lehetőségeiről beszél, de vádolták már korrupcióval illetve 2010-ben derült ki makaói luxusutazása, és akkor még a fideszesek is pofátlanságnak tartották, hogy Veres János a válság idején szolgálati autónak egy 14 millió forintos luxus-Audit kapott.

A Blikk szerzője A tanú című filmből idézett, amikor azt írta, „A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, dohányt is kap: egy brancs maguk, ne is tagadja!”