Letöltendőt kapott Gyurcsány titkosszolgálati főnöke

Letöltendőt kapott Gyurcsány titkosszolgálati főnöke

A Fővárosi itélőtábla Katonai Tanácsa jogerősen négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték Galambos Lajos vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját. Az ítélet az Egymásért, Egy-másért Alapítvány ügyében született, ami a vád szerint a titkosszolgák kifizetőhelyeként működhetett.

A Magyar Nemzet tudósítása szerint Galamboson kívül a megvesztegető Jakubinyi Róbert három évet kapott hivatalos vesztegetés elfogadása és államtitoksértés bűntettének elkövetése miatt, míg az ügy harmadrendű vádlottja, Gyarmati György két év hat hónap letöltendő szabadságvesztést kapott- szintén jogerősen.

Galambost a letöltendő szabadságvesztésen felül megfosztották tábornoki rangjától, Gyarmatit pedig alezredesi rendfokozatától. Valamint mindkét korábbi titkosszolgát 1,5-1,5 millió forintos pénzbüntetésre ítélték.

A lap felidézi: az ügy egyik kulcsfiguráját, Jakubinyi Róbertet és az NBH korábban kémkedéssel is vádolt, majd abban az ügyben felmentett volt főigazgatóját, Galambos Lajost, valamint az NBH volt műveleti osztályvezetőjét, Gyarmati Györgyöt még 2013-ban folytatólagosan elkövetett, hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség.

Az államtitoknak minősített ítélet indoklása zárt ajtók mögött zajlott.