Ez is az ellenzék: a Momentum már a harmadik jobbikos sztorit másolta le

Ez is az ellenzék: a Momentum már a harmadik jobbikos sztorit másolta le

Nyilván korlátozottak az ellenzéki lét lehetőségei, de talán lehetne valahogy variálni a pártok fellépéseit, vagy legalább nem ilyen látványosan egymást másolni. Mert az egyszeri választónak olyan érzése támad, hogy nincs saját elképzelése a különböző kormánykritikus csoportosulásoknak. 

Ez a furcsa utánzási kényszer a Momentumnál csúcsosodott ki, és olyan látványosan, hogy az már nem írható a véletlen számlájára.

Október 23. 

A Jobbik 22-én vett fel egy videót a Szabadság téri szovjet emlékműnél, többek között annak apropóján, hogy a párt benyújtott egy javaslatot 18-án a megszállásra emlékeztető obeliszk eltávolításáról. Majd a Jobbik IT aznap demonstrált az orosz nagykövetségnél is egy "Ruszkik haza" molinó mögött. Ez a megvágott felvétel október 23-án délelőtt 10-kor jelent meg

A Momentum 22-én délután jelentetett meg egy videót arról, hogy el kell távolítani az emlékművet, majd, mintha azt elfelejtették volna, 23-án negyed 12-kor a párt elnöke, Gelencsér Ferenc szintén élőzött egyet az orosz nagykövetség elől. 

Plakátok

Október 25-én a Jobbik megosztott egy videót arról, hogy aktivistáik átragasztják a kormány konzultációs plakátjait. November 6-án a Momentum közölt egy videót arról, hogy nekik sem jutott más az eszükbe, átragasztják a konzultációs plakátokat. 

Integritás Hatóság

A Jobbik még péntek délután jelentette be, hogy sajtótájékozatót tart az Integritás Hatóság bejegyzett székháza előtt. Ahogy arról beszámoltunk, szombat reggel 9-kor Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, európai parlamenti képviselője és Schwarcz-Kiefer Patrik, a Régiók Bizottságának jobbikos tagja egy baranyai korrupciós ügy dokumentumait próbálták átadni a hatóságnak.

De mit ad Isten?! Két órával később a momentumos országgyűlési képviselő, Tompos Márton szintén megjelent a Hatóság - egyébként zárt - ajtaja előtt, hogy vigyen magával dokumentumokat. 

Nyilván, a másolási folyamatot nagyban segítheti az is, hogy a Momentumnál van már többek között a Jobbik korábbi alelnöke, Stummer János is.