A török légierő már több mint háromszáz "terroristát ártalmatlanított" a Karom-Kard műveletben

kurdok, török légicsapások
Szíriai kurdok a török légicsapások áldozatainak temetési szertartásán az észak-szíriai al-Malikija településen 2022. november 21-én.
Fotó: MTI/AP/Baderhan Ahmad

A török légierő és a tüzérség már 326 "terroristát ártalmatlanított" a múlt hétvége óta tartó Karom-Kard fedőnevű hadművelet keretében, amelynek célpontjai Észak-Szíriában és Észak-Irakban találhatók - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség Hulusi Akar török védelmi miniszter újságíróknak tett nyilatkozatára hivatkozva.

A Karom-Kard hadművelet célpontjai Észak-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, Észak-Irakban pedig a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet hadállásai. A PKK-t, amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban, Ankara mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek nyilvánította. Ankara szerint azonban az YPG a PKK szíriai szárnyaként ugyancsak terrorszervezet, és szintén nemzetbiztonsági fenyegetést jelent számára.

A miniszter a nyilatkozatában arra a híresztelésre is reagált, miszerint a török hadsereg Észak-Szíriában csapást mért volna az Egyesült Államok egyik megfigyelőállására.

A tárcavezető hangsúlyozta: szó sem lehet arról, hogy Törökország kárt okozzon civileknek vagy az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíciónak.

"Egyetlen célpontunk van, az pedig a terroristák" - nyomatékosította.

Törökország újabb szíriai és iraki légi műveletének az az előzménye, hogy a török vezetés a szíriai kurd milíciát okolja a november 13-ai isztambuli robbantás miatt, amely hat halálos áldozatot követelt.