Orbán Viktor: A józan álláspont a tűzszünet, tárgyalni kell, de az álláspontok messze vannak egymástól

Orbán Viktor: A józan álláspont a tűzszünet, tárgyalni kell, de az álláspontok messze vannak egymástól

A kormányülés és a Fidesz-KDNP frakciók évadnyitó ülése után Orbán Viktor még arra is szakított időt, hogy péntek reggel a Kossuth rádióban is újfent elmondja, hogy mi vagyunk a béketábor, ezért is örül, hogy végre az ENSZ elfogadott egy békepárti nyilatkozatot. Ami persze az éppen egy éve tartó orosz-ukrán háború évfordulóját tekintve érthető, de a miniszterelnök most sem mondott semmi konkrétumot az általános békevágyon kívül. Nem beszélt arról, hogy szerinte kinek kellene engednie végre, Ukrajnának, vagy Putyinnak, vagy a „nyugatnak”, az EU-nak, az USA-nak, mi legyen Ukrajna keleti régiójával, a mindkét részről politikai célokra felhasznált kárpátaljai magyarokkal, és még lehetne sorolni nagyon sok olyan tényezőt, amiről a „békevágy” mellett éppen az évforduló kapcsán illene végre egyértelműen fogalmazni. Ehelyett a műsorban a háború mellett volt egy kis „sorosozás”, szóba került a svéd és finn NATO-csatlakozás kérdése és persze a pedofil pedagógus is, ami azért a Schadl-Völner-ügy árnyékában igazán mentő téma lehetett a szerkesztőknek.

Orbán Viktor mindjárt Soros György 1992-93 táján írt értekezésével kezdett amikor felidézte, hogy Soros szerint a hidegháborút csak félig fejezték be, mert Oroszországot előbb-utóbb le kell győzni katonailag is, és mivel a nyugatiak nem akarják odaküldeni az embereiket, ezért a közép-európaiakat kell odaküldeni.

Nem egyértelműek a szövetségeseink azzal kapcsolatban, hogy mi is a hadicél. Egyik oldal részéről sem tisztázott ez, vagyis ez érvényes Ukrajnára is, amely a szabadságát védi, de nem világos, hogy ez mit is jelent, hogy mérnek-e Oroszország területére katonai csapást, vagy hogy mi lesz a Krím-félszigettel

- mondta a kormányfő.

A miniszterelnök úgy vélte, a háborúba sodródás oka sem csak az, hogy

hibás döntést hoztunk, mi nyugatiak, amikor a konfliktus lokalizálása helyett ezt egy összeurópai háborúvá emeltük", hanem a célokat sem tisztázták, hogy hol a segítségnyújtás határa, ehelyett minden uniós dokumentumban az szerepel, hogy "akármeddig is tart" és "akármibe is kerül". 

Orbán Viktor, a német példát említette amikor azt mondta, a németek először csak sisakokat küldtek, most már a repülők vannak az asztalon. Nincs messze, mikor arról fogunk hallani, hogy békefenntartókat küld Európa Ukrajnába.

A nagyhatalmak esélyeit tekintve a miniszterelnök arról beszélt, jól látszik a számokból, hogy mennyit költ Oroszország egy évben a fegyverzetének fejlesztésére, még azt is belekalkulálva, hogy esetleg nem mond igazat. Az európai és amerikai kiadások ezt bőven meghaladják.

Ma nincs a világon senkinek arra esélye, hogy a NATO-t megtámadva sikert érhessen el. A NATO védelmi szövetség, kötelességünk egymást megvédeni. ezért problémás Ukrajna NATO-tagsága, mert a NATO alapokmány kimondja, hogy háborúban álló országot nem lehet felvenni tagnak. Az viszont nincs benne, hogy egy másik ország ellen háborút indíthat a NATO. Ez védelmi és nem háborús szövetség.

A magyar álláspont a kormányfő szerint erkölcsileg rendben van.

Persze van egy emberi ösztön, hogy ha lát valaki egy ilyen konfliktust, akkor elkezd valaki az egyik félnek szurkolni. De ebbe a politikának nem szabad bevonódnia. Ezt a háborút nem lehet megnyerni. Egyik fél sem tudja megnyerni ezt a háborút, csak az áldozatok száma fog növekedni százával, ezrével. Több százezer ember halt már meg, vagy szenvedett sérülést, ezért a józan álláspont a tűzszünet

- mondta Orbán Viktor hozzá téve, hogy tárgyalni kell, de az álláspontok messze vannak egymástól.

Épp ma éjjel volt az ENSZ közgyűlésnek egy vitája, ahol elfogadtak a háború első évfordulójára egy szöveget. Az egy békepárti szöveg. Fontos, hogy a magyarok lássák, hogy ezzel a nézetünkkel nem vagyunk elszeparálva

 - mondta Orbán Viktor.

Kárpátalján sok magyar él a férfiak egy részét besorozták, elvitték a frontra, és ott meghalnak. Mi vagyunk az egyetlen olyan ország az EU-ban, amely emberáldozatokat hoz. A családjaiknak próbálunk segíteni. Mi ott az áldozatok között vagyunk, ezt respektálnia kell Brüsszelnek.

A svéd és finn NATO-tagság kapcsán a kormányfő jelezte, a törököknek vannak kifogásaik, főleg Svédország NATO-tagsága ellen, mert ott a törökök szerint működnek olyan szervezetek, melyek a török kormány szerint terrorszervezetek.

Törökország arra kért garanciákat, hogy ezek a csoportok nem lépnek fel Törökország ellen. Ha nem lesz megoldás a török problémára, akkor a bővítésből nem lesz semmi.

Orbán Viktor felidézte, hogy Magyarországot felvették a NATO-ba, bár el is utasíthattak volna bennünket. A miniszterelnök szerint ezért ezért erkölcsi kötelesség, hogy ha valaki akar és nem ellentétes a magyar érdekkel, akkor támogatnunk kell NATO-tagságát.

Ezért a kormány azt kérte a képviselőktől, hogy támogassák a svéd és finn NATO-tagságot. De a képviselők megosztottak, mert egyrészt lesz egy hosszú határ az oroszokkal, másrészt pedig a finn-magyar viszony mostanság nem a legjobb.

Arról azért beszélni kéne a finnekkel, hogy azt akarják, hogy támogassuk őket, de közben hazugságokat terjesztenek Magyarországról. Egyetértek a frakcióval, hogy azért itt nincs minden rendben, de higgadtságot kértem a képviselőktől, de azért legyen egy pár komoly beszélgetés a finn és a magyar parlament között. Ha azt akarják, hogy támogassuk őket és tisztességesek legyünk velük, akkor ők is legyenek tisztességesek velünk

- mondta a miniszterelnök.

Ezután az inflációról beszélt a miniszterelnök és megismételte, hogy egyszámjegyű lesz.

Az európai szankciós rendszer károkat okoz Magyarországnak. Ide csak csövön lehet hozni gázt, de a cső másik vége Oroszországban van. Így is iszonyatos árat fizetünk a megugró energiaárak miatt, hiányzik 4000 milliárd forint az életünkből emiatt. Megoldja a kormány, Varga miniszter úrnak komoly zsonglőrködést kell végrehajtania. Előteremtjük ezt a pénzt, de azért lenne helye annak a 4000 milliárd forintnak máshol az országban.

Ez is a Soros miatt van

És itt jönnek a képbe a spekulánsok, tehát nem egyszerűen nem csak egy rossz döntésről van szó, hanem bizony vannak, akik nyertek ezen, spekuláltak a szankciók következményeire: tudták, hogy Amerikából kell gázt hozni, LNG terminálokat kell építeni. Soros György és néhány nagy pénzügyi alap halálra keresték magukat a brüsszeli döntéseken. De nem feltételezzük, hogy van összefüggés a spekulánsok és a brüsszeli döntéshozók döntései között

- tette gyorsan hozzá.

Orbán Viktor szerint azt a húsz döntést, amit az infláció ellen meg kell hozni, a kormány meghozta.

Tehát a beteg még lázas, de már megkapta az injekciót, csak kell egy kis idő. Úgy gondolom, hogy ez már márciusban érzékelhető lesz. Ha nem kalibráltuk el, és elég óvatosan terveztük, akkor év végre egyszámjegyű lehet az infláció.

A végére maradt az elmúlt napokban előkerült két iskolai ügy. Az egyik egy tanársegéd, aki az internetes videóiban arról beszélt, hogy állítólag egy 15 éves fiúval volt kapcsolata, - később azt mondta, csak viccelt, - a másik pedig az a szörnyű eset, mikor egy „apa” egy tanárnak ajánlotta fel a saját, 13 éves lányát és a tanár állítólag el is fogadta a „felajánlást”. 

Nem vagyok meglepve, hogy miket mondtak a magyarok a pedofil ügyet hallva. És komolyan is gondolják és ha tehetnék, meg is tennék, amiket mondanak. Nekünk felnőtteknek az a dolgunk, hogy megvédjük a gyerekeket. Fel kell tennem azt a kérdést, hol voltak a felnőttek? hol volt az iskolaigazgató, hol volt a tankerület? Ennek a kérdésnek a tisztázására a ma délutánt rászánom

- közölte Orbán Viktor azt is hangsúlyozva, hogy hol voltak azok az állami emberek, akikre rábízzuk a gyerekeket.

Ma találkozok a belügyminiszterrel és nagyon világos válaszokat várok és kérem, hogy minden ügyet tárjunk fel. Ha a szőnyeg alá söpörjük őket, az ilyen esetek száma nőni fog.

A gender-ideológia nem egy hülyéskedés, egy jópofa marháskodás, hogy lánynak öltözött fiúk meg fiúknak öltözött lányok bemennek az iskolába érzékenyíteni a gyerekeket, ez nem egy ilyen trendi dumcsi

- mondta Orbán Viktor, jelezve: ez egy veszély, ami ellen meg kell védenünk a gyerekeket, és Magyarországon kell a legszigorúbb gyermekvédelmi rendszernek működnie Európában.