19 < 160 000

A kvótarendszer a gyakorlatban: 160 ezer bevándorlóból sikerült is 19 embert elhelyezni. A siker megkérdőjelezhetetlen.

Az egész terv megbukhat - mondta a Spiegelnek Jean Asselborn, Luxemburg bevándorlásügyi és külügyminisztere görögországi látogatása után.

Az EU soros elnökségét betöltő állam minisztere szerint a migránsok

még most is inkább az embercsempészeknek hisznek, s nem a hatóságoknak,

Görögországból maguk igyekeznek továbbállni, s nem várnak az ügyük elbírálására.

sdf

Béli Balázs október eleján járt Leszbosz szigetén

Ha a menekültek nem kérnek menedékjogot Görögországban, akkor az elosztási rendszer nem fog működni - mondta. Európa minden üldözöttnek védelmet ajánl, de a menekülteknek itt kell (értsd: Görögországban) maradnia és

betartania a törvényeinket.

Juj, micsoda embertelen szavak.

Eddig mindössze 19 menekültet sikerült Olaszországból Svédországba vinni, magyarul, az uniós belügyminiszterek által eldöntött kvótarendszer nagyon szép (nem) a papíron, csupán a gyakorlatban nem működik.

Bár Dimitris Avramopoulust, az Unió menekültügyi biztosa és Jean Asselborn is "meggyőződött arról", hogy a görögök már rendesen regisztrálják a bevándorlókat, a helyzet éppenséggel nem túl rózsás, mivel csak Leszboszra naponta négyezren érkeznek.

Ugyanakkor a rendszer második lépcsőfoka nem működik, mivel a bevándorlók nem hajlandóak regisztrálni:

előbb komppal a szárazföldre, majd a Balkánon keresztül Németországba akarnak továbbutazni

- mondta a miniszter.

Mint ismert, a kvótarendszer kritikusai pont azokat az észrevételeket tették, amelyek most szép lassan a gyakorlatban meg is mutatkoznak: az úgynevezett menekültek nem hajlandóak bárhol regisztrálni, Németországba, vagy a leggazdagabb Skandináv országokba akarnak menekülni, így a kvótarendszer lényegében már születése előtt megbukott.

Viszont legalább hónapokig beszéltek róla, tárgyalgattak róla, közleményeztek róla. Tehát úgy csináltak, mintha dolgoznának.