25 millió dollárral segítette az USA az ukrán hadsereget

Az ukrán hadseregnek nyújtott amerikai segítség elérte a 25 millió dollárt – mondta Viktoria Kusnir, a Védelmi Minisztérium sajtószóvivője.

Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa 2014 decemberében fogadta el az „Ukrajna szabadságának támogatási törvény 2014” intézkedéscsomagot, amelyben szó van Ukrajna pénzügyi támogatásáról.
 
Porosenko reménykedik abban, hogy Európa és Nyugat támogatja őt a donbásszi konfliktusban. Az elnök szerint az ország két fronton harcol: keleten háború folyik, miközben az országban fájdalmas reformokat hajtanak végre. „Felhívjuk a világot, hogy álljanak mellettünk határozottan” – mondta Porosenko, aki szerint a donbásszi háború bármely pillanatban kirobbanhat.
 
Az orosz Külügyminisztérium szerint az Egyesült Államok ukrajnai politikája destruktív jellegű volt az egész tavalyi évben. „A Fehér Ház durván beleavatkozott az ukrajnai belső ügyekbe, megrendezve kijevi államcsínyt a szélsőséges radikális és neonáci erőkre támaszkodva” – nyilatkozta az orosz külügy. Különös aggodalomra ad okot, hogy az USA korszerű fegyvereket akar szállítani Ukrajnába és hogy katonai oktatók vannak az országban.