Jobbik-Konzervatívok: A gödiek szenvednek a Samsung miatt, ezért őket illesse a cégtől befolyó iparűzési adó

Jobbik-Konzervatívok: A gödiek szenvednek a Samsung miatt, ezért őket illesse a cégtől befolyó iparűzési adó

Az ellenzéki párt szerint a gödi Samsung gyár esete jól mutatja, milyen, amikor a kormány egy olyan távol-keleti multit támogat, ami magyarok helyett ázsiai migránsmunkásokat foglalkoztat, és nem őszinte a helyi lakossággal.

Sas Zoltán és Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselői, valamint Varga Zoltán Péter, a párt választókerületi elnöke szerdán sajtótájékoztatót tartottak Gödön. Azért a gödi Samsung akkumulátorgyárat választották helyszínül, mert Göd példája tökéletesen szemlélteti, hogy mi vár azokra a magyar településekre, ahová a Fidesz-kormány távol-keleti akkumulátorgyárakat telepít.

Varga Zoltán Péter a helyiek képviseletében szólalt fel:

Ez a gyár meglehetősen komoly problémákat okoz a helyi lakosságnak, akik ráadásul semmilyen tájékoztatást nem kapnak az átláthatatlanul működő gyárral kapcsolatban. Az illetékes hatóságok csak elterelik a figyelmet, és valójában nem adnak válaszokat a gödieket érintő kérdésekre.

Hangsúlyozta: a felső küszöbértékeket rendre meghaladó üzemről beszélünk, aminek a potenciális szennyezésétől félnek a gödiek és a szomszédos települések lakói. Hiszen egy esetleges szennyeződés nem áll meg a közigazgatási határon és a városnévtáblánál: érinti Dunakeszit, Fótot, Sződligetet, és a többi környező települést is – tette hozzá a jobbikos politikus.

Amikor Varga Zoltán Péter egyszer látogatást tett a dél-koreai cég gyárában, szigorú biztonsági intézkedéseket tapasztalt: ezek azonban nem a működés biztonságát szolgálták, hanem arra voltak hivatottak, hogy semmiféle terhelő információ ne juthasson onnan ki, például a látogatók telefonjainak kameráit leragasztotta a biztonsági szolgálat.

A működéssel kapcsolatos aggodalmakat viszont nem oszlatja el sem az üzemeltető, sem pedig a hatóságok.

Varga azt is elmondta, hogy a közmeghallgatásokon állandó a felháborodás a lakosság részéről a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban, mert nem kapnak választ a kérdéseikre. Rámutatott: egy új fideszes törvénymódosítás értelmében már a közmeghallgatásokat sem kell megtartani, így a Pest Megyei Önkormányzat kormánypárti elnöke megnyugodhat, mert már nem tudnak kellemetlen kérdéseket neki szegezni.

A gödiek szenvednek a büdös, zajos, környezetszennyező gyár miatt, de az iparűzési adót lenyúlta a Fidesz.

A helyben élők egyik legnagyobb problémája és jogos prolbémája, hogy az üzemet különleges gazdasági övezetté minősítette a kormány, ami azt jelenti, hogy a korábban ellenzéki vezetésű Gödtől rengeteg iparűzési adót vett el, és játszott át a fideszes többségű Pest Megyei Önkormányzatnak, akik pedig nem a Göd működtetésére költötték ezt a pénzt, hanem fideszes álcivil szervezeteket tömtek ki százmilliókkal, valamint a fideszes vezetésű településeket támogatták – fejtette ki a helyben élő jobbikos politikus. Varga Zoltán Péter hangsúlyozta, hogy ez a pénz a gödieket illeti, és ő ennek fog érvényt szerezni.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke is elsősorban a gyár környezetszennyezése miatt aggódik:

Részben azért vagyok itt, mert a Duna túlsó partján, néhány kilométerrel lejjebb az én gyerekeim is azt a vizet isszák, amit beszennyezhet egy esetleges szennyezés vagy katasztrófahelyzet, amit egyáltalán nem lehet kizárni.

Szerinte az is gondot jelent, hogy nem a helyieknek ad munkát a gyár: amikor a Samsung képviselőitől megkérdezték, hogy hány gödi dolgozik a gyárban, kiderült, hogy két évvel ezelőtt a többezer munkavállaló közül mindössze 90-en voltak gödi illetőségűek. Azóta sem lett sokkal jobb a helyzet: mindössze kétszáz körül van az ott dolgozó gödiek száma. Ennél nagyságrendekkel több lehet az olyan vendégmunkás, akiknek a munkahelye fenntartásához nem szertetnénk adóforintokkal hozzájárulni

A jobbikosok Gödön is kihelyeztek egy háromnyelvű helységnévtáblát, hogy így figyelmeztessenek a migránsmunkás-veszélyre.

A Jobbik-Konzervatívok ezért megalkotta a Magyar Kvóta nevű programot, amelynek lényege, hogy csak olyan cég kaphasson vissza nem térítendő állami támogatást, amely legalább 90 sázalékban európai, és leginkább magyar munkavállalókat foglalkoztatnak. Ez komolyan érintené a Samsungot és a hozzá hasonló akkumulátorgyárakat. A konzervatív párt azt szeretrné elérni, hogy mindneki a szülőföldjén boldogulhasson.

Az ellenzékiek a Fidesz által jelenleg a távol-keleti multiknak juttatot közpénzmilliárdokat szívesebben adnánk a magyar kis- és középvállalkozásoknak bérfejlesztési támogatás formájában, akik a magyar munkahelyek kétharmadát adják.

A szót átvevő Sas Zoltán hangsúlyozta: számára az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának jobbikos elnökeként kiemelten fontos Magyarország és a magyarok biztonsága.

Komoly nehézségeket vet föl az ázsiai vendégmunkások tömeges betelepítése Magyarországra.

Sas Zoltán több írásbeli kérdéssel fordult az illetékes szakminiszterekhez:

Végeznek-e a magyar titkosszolgálatok háttérellenőrzést a hazánkba érkező idegeneken? Például azzal kapcsolatban, hogy köthetőek-e valamilyen terrorszervezethez. A minisztériumi válaszból az derült ki, hogy bár törvényi lehetőség van erre, ilyen ellenőrzést a magyar titkosszolgálatok nem végeznek.

A Jobbik-Konzervatívok nemzetbiztonsági szakpolitikusa azt a kérdést is feltette, hogy a Magyarországra érkező idegenek [voltak-e büntetve, milyen bűncselekmény miatt, és letöltötték-e a büntetésüket](https://alfahir.hu/hirek/a-kormany-nem-tudja-megmondani-feltetel-lesze-a-buntetlen-eloelet-a-migransmunkasoknak

). A minisztériumi válaszból kiderült, hogy nem ellenőrzik a vendégmunkások büntetlen előéletét.

Nehéz lesz így együtt élnünk ezekkel az emberekkel, hiszen ezek nem elzárt táborokban, hanem a mindennapi munkavégzés szerűen fognak együtt élni a magyar emberekkel.

Az is fontos kérdés lehet a közeljövőben, hogy miután ezek az emberek megérkeztek Magyarországra, és itt megkezdik a vendégmunkás idejük letöltését, vajon mi az a kényszer, ami miatt nem vándorolnak azonnal tovább az Európai Unión belül. Sas Zoltán szerint ha ez történne, az újabb konfliktust szülne Magyarország és az EU többi része között.

(Címlapkép: Béli Balázs/Alfahír)