A nyugdíjasok utólag kapnak még némi alamizsnát

A nyugdíjasok utólag kapnak még némi alamizsnát

Az idősek január óta hitelezik a költségvetést, novemberig várniuk kell a jóvátételre.

Szerdai ülésén 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről döntött a kormány, ezzel átlagosan a nyugdíjasok számára az idén 51 155 forintot kell kifizetni - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely emlékeztetett, a kiegészítő nyugdíjemelés mértékéről már korábban döntés született, a pontos számról most hozott döntést a kormány.

A nyugdíjas-infláció mértéke 4,8 százalék, ezért 1,6 százalékos emelés jár visszamenőleg – mondta, hozzátéve: a novemberi nyugdíjjal átlagosan 47 200 forintot fizetnek a nyugdíjasoknak, a maradék a decemberi nyugdíjjal érkezik.

Hozzátette, a kormány meggyőződése továbbra is az, hogy a nyugdíjemelésnek vagy meg kell haladnia a nyugdíjasinflációt vagy legalább azzal megegyezőnek kell lennie.

Tavaly meg is haladta ezt, és az idén is megegyező lesz, 112 milliárd forintot fordít erre a kormány, ez az összeg a költségvetésben rendelkezésre áll – mondta Gulyás Gergely.

(MTI)