A Jobbik Zala vármegye 1-es számú egyéni választókerületében, Zalaegerszegen Borsos Gyula Zoltánt indítja az április 12-i választáson – derül ki a nemzeti párt közleményéből.

Mint az ellenzéki erő írja, Borsos Gyula Zoltán Zalaegerszegen született, iskoláit is a vármegyeszékhelyen végezte. Dolgozott itthon és külföldön egyaránt. Ő a Banki Károsultak Fogyasztóvédelmi Szövetségének zalaegerszegi elnöke.
A jobbikos jelölt Zalaegerszegen a 2022-es választásban is részt vállalt, azt a helyi Jobbik színeiben párttársaival végigdolgozta. 2024-ben az önkormányzati választásokon egy helyi civil szervezet színeiben indult képviselőjelöltként.
Célja, hogy
a térségben ne az elvándorlás legyen az egyik fő téma, hanem hogy a fiatalok, a családok itthon maradjanak és ne kényszerüljenek külföldre menni dolgozni.
Tisztességes megélhetést kell biztosítani a nyugdíjasoknak és a rokkantnyugdíjasoknak, saját bőrén tapasztalja a nehézségeket – olvasható a Jobbik tájékoztatásában. Borsos azt vallja, olyan szociális hálót és nyugdíjrendszert kell építeni, amely nem hagyja magára azokat, akik becsülettel végigdolgozták az életüket.
Az ellenzéki képviselőjelölt tapasztalatai szerint az országba visszatértek a kádári idők, csak megfűszerezve a vadkapitalizmussal, mérhetetlen korrupcióval, sikkasztással, lopással.
Gyermekeinek és unokáinak nem egy jövőkép nélküli életet, hanem egy élhető Magyarországot szeretne
– zárul a Jobbik közleménye.
Ismert, a Jobbik leszögezte, az április 12-i választáson mind a 106 egyéni választókerületben önálló jelölttel, illetve országosan önálló listával áll rajthoz.
