A török ellenzéki elnökjelölt az összes menekültet hazaküldené

A török ellenzéki elnökjelölt az összes menekültet hazaküldené

Erdogan kihívója szerint a jelenlegi államfő tudatosan több mint 10 millió menekültet hozott be Törökországba.

Kemal Kilicdaroglu török ellenzéki államfőjelölt csütörtökön Ankarában kijelentette, hogy megválasztása esetén az összes menekültet hazaküldené - számol be az MTI.

Kilicdaroglu, aki a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, a CHP székházában tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:

"mihelyt hatalomra kerülök, az összes menekültet hazaküldöm, pont."

A politikus azzal vádolta Recep Tayyip Erdogan török elnököt, hogy nem állt ki az ország határaiért, becsületéért.

"Tudatosan több mint 10 millió menekültet hoztál ebbe az országba"

- hangoztatta kritikáját, hozzátéve:

"ez sem volt elég, importszavazatok biztosítása érdekében árverésen eladtad a török állampolgárságot".

Kilicdaroglu úgy vélte, hogy Erdogan menekültté tette a saját állampolgárait, és ha a jelenlegi államfő maradna, még több mint 10 millió menekült jönne Törökországba.

Ismert, a kis-ázsiai országban a múlt vasárnapi államfőválasztás első fordulóját Erdogan hivatalban lévő elnök nyerte meg a szavazatok 49,51 százalékával. Az abszolút többség hiányában viszont május 28-án második fordulót tartanak a legjobban szereplő két jelölt részvételével. Kilicdaroglu, akit egy hatpárti ellenzéki pártszövetség jelölt, a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg.

Kilicdaroglu korábban, egy április végi kampányrendezvényén még azt mondta, hogy két éven belül minden szíriai menekültet hazaküldene, most azonban már az összes menekültről beszélt.

Az államfőválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Sinan Ogan, aki bevándorlóellenes politikusként 5,17 százalékot kapott, a napokban dönt arról, hogy a második fordulóban Erdogant vagy Kilicdaroglut támogatja-e.

Törökországban él a világon a legtöbb menekült, a hivatalos számok fényében nagyjából 4 millió fő.

Címlapkép: Kemal Kilicdaroglu, a török ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, egy hatpárti ellenzéki pártszövetség elnökjelöltje a párt ankarai székházában tartott sajtóértekezleten 2023. május 18-án. (MTI/EPA/Necati Savas)